A VIHAR ÍGÉRETE

Leírás

A Vérző Holdak Éjszakáján a régi vér írmagját is kiirtották, Sivatag új császára azonban inkább csak gyilkos, mint hadvezér. Az új uralkodó betegesen félti hatalmát, újabb és újabb módszerekkel próbálja felkutatni azokat a leszármazottakat, akik veszélyt jelenthetnek a trónjára.Carden Wade áruló. Azon a sötét éjjelen elhagyta őrhelyét, és nem volt ott, hogy megvédje urát és annak gyermekeit. Amikor egy megbízás révén egy titokzatos lány nyomába szegődik, még nem is sejti: talán most kapja meg az utolsó esélyt, hogy helyrehozza hibáját.SharalynTanner korán megtanult életben maradni. Már gyermekkorában is embervadászokat, mágusokat és martalócokat küldtek utána, de ő mindig győzedelmeskedett, majd újra elrejtőzött. Mostanáig. Ezúttal ugyanis egy olyan összeesküvés kellős közepén találja magát, amelyhez ezer szállal kötődik, és hiába retteg az elköteleződéstől, ezúttal nincs hova bújnia.És miközben mindent felemésztő belviszály fenyegeti Sivatagot, az évszázadok óta mágiával lezárt éjföldi határon torz lények és élőhalottak lopóznak át. Ha pedig Éjföld felébred, az egyet jelenthet csak: háborút…A steampunk történeteivel nagy sikert aratott Vivien Holloway legújabb regénye ezúttal a kalandos fantasy–történetek szerelmeseit szólítja meg.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,74 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DAYDREAM- ÁLMODOZÁS

raktáron

16,69 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRACE, HANNAH

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

ASSISI SZENT FERENC

raktáron

6,15 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHESTERTON, GLIBERT KEITH

Kiadó

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

AMIKOR FINDUSZ KICSI VOLT ÉS ELTŰNT

raktáron

11,12 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NORDQVIST, SVEN

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

MACSKABIRODALOM – SZÍNEZŐKÖNYV

raktáron

8,34 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GOODRIDGE, TERESA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A VIHAR ÍGÉRETE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5