A VÁNDOR-LÍRA – A LÍRAI “LÉLEKVÁNDORLÁS” ÁTTEKINTÉSE

Páskándi Géza 1963 és 1973 közötti évtizedét átvilágító kötetében (Beckett Erdélybe jön) Cseke Péter in statu nascendi mutatja be – a korabeli létviszonyokba és eszmetörténeti összefüggéseikbe ágyazottan – a börtön után önmagára találó író műfajspektrumát, nyomon követve azt a folyamatot, amelyben a költői eszköztár, a prózanyelv, a drámaszerkezet és az esszé befogadó tere alkalmassá vált írói szabadságharcának közvetítésére. A búvárkodások nyomán felszínre került ugyanakkor egy fél évszázada tetszhalott állapotban leledző esszéfolyam is, A vándor-líra, melyet a maga korában (1971–1973) nagy érdeklődéssel fogadott a lírai eszközök összehasonlító vizsgálatára, az „oknyomozó verselemzésekre” fogékony diákifjúság. A vándor-líra okfejtéseit nemcsak az Utunk és (részben) az Igaz Szó őrizte meg számunkra. A teljes (vagy annak remélt) szöveg a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában várt kutatójára. Ott fedezte fel Cseke Péter a kötet előszavát és több – nyomdafestéket nem látott – fejezetét, alfejezetét. Így kerekedett ki „egy intellektuális erőfeszítés pszichológiai regénye”, amelyben Páskándi – mint megvallja – „nem türtőztette magát”, mindent leírt, ami valaminek a kapcsán eszébe jutott. Ebből adódik ennek a könyvnek a kettős kísérleti jellege: „kísérlet egy gondolat viszonylagos végiggondolására, és kísérlet a szabad asszociációk és az intuíciók önmagukon való bemutatására”.