A TŰZ SZÜLÖTTE

Leírás

Annie és Lee még kisgyerekek voltak, amikor egy brutális felkelés megváltoztatta addigi életüket, felforgatta a világukat, és ezzel mindenkinek – még az alacsony származásúaknak is – lehetőséget adott arra, hogy egy próbát kiállva a sárkánylovasok uralkodó osztályába kerüljenek. Mindketten az új rend feltörekvő csillagai lettek annak ellenére, hogy származásuk eltérőbb nem is lehetne. Annie szegény sorsú gazdálkodó családjával sárkánytűz végzett, míg Lee arisztokrata családját forradalmárok irtották ki. Ugyanabban az árvaházban nőttek fel, és szoros barátságot kötöttek. A hét év képzés alatt azonban riválisokká váltak, mindketten a sárkánylovas flotta parancsnoki tisztére pályáztak. Amikor váratlanul felbukkannak a régi hatalom túlélői, és visszakövetelik a városukat, az új rend meginog. Az Annie-vel való kapcsolatának gyors változása és a küszöbön álló háború miatt Leenek döntenie kell: vagy megöli egyetlen megmaradt rokonát, vagy elárul mindent, amiben eddig hitt. Annie-nek pedig arról kell döntenie, hogy a szeretett fiút menti meg, vagy városa érdekeit tartja szem előtt.„A regény az osztálytársadalom és a születési jogok visszásságait, a sors és az igazságosság kérdését és egy forradalom utáni köztársaság politikai struktúráját helyezi górcső alá. Mégsem száraz, és nem is távolságtartó. A barátságról és a döntésekről szól.” Amazon„Az akciók kedvelőitől a romantikára vágyókig, a politikai cselszövésekért rajongóktól a fantasy szerelmeseiig az olvasóközönség szinte minden rétege megtalálja a számítását ebben a sodró lendületű történetben.” The Bulletin of the Center for Children’s Book„Politika, erkölcsileg megkérdőjelezhető karakterek, szorongás, vágyak, összetett karakterdinamika – egy igazán jó könyv hozzávalói, amelyeket a szerző mind felhasznált a történet megírásához.” Goodreads„Rosaria Munda műve rögtön magával ragadja az olvasót. Állandó feszültség, izgalmas jelenetek, az érzelmek harca és a rendkívüli tétek teszik lebilincselő olvasmánnyá.” Kirkus

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,27  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DIVINE RIVALS – ISTENI RIVÁLISOK

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROSS, REBECCA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

KÉPREGÉNYTUDOMÁNY

raktáron

11,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAKSA GYULA

Kiadó

SZÉPIRODALMI FIGYELŐ ALAPÍTVÁNY

ÁTKELÉS A SZUEZI-CSATORNÁN. BESZÉLGETÉSEK WIRTH IMRÉVEL

raktáron

16,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TAKÁCS ZSUZSA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

TINI NINDZSA TEKNŐCÖK – GONOSZTEVŐK (MIKRO SOROZAT) KÉPREGÉNY

raktáron

16,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WILLIAMSON, JOSH- BURNHAM, ERIK

Kiadó

HOLDKELTE STÚDIÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A TŰZ SZÜLÖTTE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5