A TURÁNI ÁTOK

Leírás

"Tanulmányunkban megpróbáljuk minél jobban megvilágítani a "turáni átok" kérdéskörét. Bemutatjuk, hogy mikor és milyen körülmények között született meg a magyarság megosztottságának eme hangzatos nevű mítosza. Megvizsgáljuk, melyek voltak a politikai mítosz elterjedésének okai, s mi vezetett a köztudatban történő rögzüléséhez. Foglalkozunk azzal is, hogy a kifejezés milyen jelentésbővüléseken ment keresztül a születését követően, illetve miként vélekedtek az átok legyőzéséről." Szendrei László (2021)"Miféle átok sújtja ezt a népet? Ma már tudjuk: a turáni átok az, a keletről jött lovas nemzetségek gyászos öröksége.A turániak átka volt: hogy fegyelmet csak háborúban ismertek, békében nem. Egységes nemzetté csak a harc tüze tudta őket összeforrasztani; a béke langyos fuvallata versengő törzsekre és pártos hadakra mállasztotta erejüket. Engedelmeskedni csak győztes vezérnek tudtak, elöljárónak nem. Meghajolni csak tekintély előtt akartak, törvény előtt soha. Hódítóknak születtek, nem államalkotóknak; harcosoknak, nem munkásoknak. Szerezni tudtak, megtartani nem." Herczeg Ferenc (1904)

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,26  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HÓVAKSÁG

raktáron

13,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JÓNASSON, RAGNAR

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

WE HUNT THE FLAME – LÁNGVADÁSZOK

raktáron

18,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FAIZAL, HAFSAH

Kiadó

VENTUS LIBRO KIADÓ

KIPPKOPP ÉS TIPPTOPP – PÖRGESS ÉS JÁTSSZ!

raktáron

16,82  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARÉK VERONIKA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

AZ IDŐ ÉS A PÉNZ ÁRA BABILÓNIÁBAN – ÓKOR-TÖRTÉNET-ÍRÁS 11.

raktáron

10,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSABAI ZOLTÁN

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A TURÁNI ÁTOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5