A TULIPÁNOS KOCSMA

Újalmás, az egykori mezőváros lomhán és elfeledetten terült el a Tisza mellett. Sárgás-barnás, kopottas kockaházaival, egyetlen, ámde rettentően elavult lakótelepével és szürke társasházaival kiérdemelte a porfészek jelzőt. A központot egész szépen helyrehozták ugyan, nemrég nyitott ki a felújított művelődési ház és a hozzá tartozó könyvtár, mellette az új általános iskola. A sétálóutca modernebb boltjain és forgatagán túl azonban vánszorgott az idő, egyetlen, nyárfákkal szegélyezett főutcáján még lovas kocsik is megfordultak a távolsági busz mögött lemaradva, hogy aztán gazdájuk hétszentségelve aligalig tudjon kikecmeregni a töméntelen mennyiségű kátyúból. Egy kisváros, ahol a múlt sosem ér véget, a jövő sosem kezdődik el, csak a Tulipános Kocsma örök. De lehet, hogy még az sem. – gondolta magában a hórihorgas, miközben azon filozofált, hogy ideje lennefelnőni, bár lehet, ez a hajó már réges-rég elúszott.