A TÚLÉLŐK

Leírás

Három fivér visszatér gyermekkora helyszínére, egy erdővel határolt kies, tóparti tanyára. A látogatás nem kellemes, de szükséges, hiszen anyjuk utolsó kívánsága, hogy hamvait a tónál szórják szét. A tanyán, ahol sok évvel azelőtt egy mindent felforgató baleset történt.A testvérek nehezen tudnak mit kezdeni egymással. A harc, amelyet apjuk figyelméért és anyjuk szeretetéért folytattak, a szülők halálával ugyan véget ért, de helyébe új küzdelem lép. Az örök megfigyelő, Benjamin egyre jobban eltávolodik a valóságtól, Nils kivonja magát a család mindennapjaiból, Pierre pedig képtelen féken tartani az indulatait. A tóparti látogatás egyben időutazás is a fivérek számára: kimondatlan sérelmek kapnak végre hangot, a baleset színhelyén pedig feltárul az igazság…Mi történt azon a nyári napon, amikor minden a darabjaira hullott?A túlélők szuggesztív erejű regény a család életünket meghatározó szerepéről, a testvérkapcsolatok romboló és építő energiáiról, és a traumafeldolgozás nehézségéről. A 2020-as év kiemelkedő svéd irodalmi sikerkönyvének nemzetközi jogai több, mint 20 országban keltek el. Alex Schulman (1976) svéd író, újságíró, blogger és rádiós. 2012 óta az egyik házigazdája Svédország legnépszerűbb podcastjének, a hétről hétre több százezer hallgatót vonzó Alex&Siggének. Négy könyve jelent meg Svédországban,a nemzetközi ismertséget az ötödik, A túlélők című regénye hozta meg számára

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,11  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HÁZASSÁGI KARAMBOLOK

raktáron

16,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MEYERS, RANDY SUSAN

Kiadó

PIONEER BOOKS

TITKOS KÓDOK – SZÍNEZZ SZÁMOKKAL

raktáron

4,16  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

PÉNTEKRE ÚJ GYEREK – 2. KIADÁS

raktáron

13,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LEMAN, KEVIN DR.

Kiadó

HARMAT KIADÓI ALAPÍTVÁNY

TÉL – ÉVSZAKOK

raktáron

11,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KNAUSGARD, KARL OVE

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A TÚLÉLŐK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5