A TÖRTÉNELMET EMBEREK ÍRJÁK

Leírás

A történelmet emberek írják című könyv hőse, Jámbor Zoltán a húszasévei elején, jövőjére készülő egyetemistaként kényszerült szembesülnia 20. század és azonbelül is a „fordulat éve” magyar társadalmánakvalóságával.Jámbor Zoltán önéletírása, ifjúkori naplója, letartóztatásának, elítélésének,fogva tartásának dokumentumai, valamint az 1990-es rendszerváltozástkövető munkássága sokoldalúan mutatja be a szovjetönkényuralom negyven éven át tartó, következetesen működő struktúráját,igazi jellemzőit: az egész népességre rákényszerített, deszakralizált,torz értékrendet, a történelmi tények tudatos meghamisítását,az ebből következő taburendszer feltétlen érvényesítését, a „másképpgondolkodók” kíméletlen megbélyegzését és végleges ellehetetlenítését.Az erőszak legkülönbözőbb formáinak alkalmazásáról ad szemléletesképet a szerző perbefogásának, bebörtönzésének története is, de azötvenhatos elítéltekkel, egyszerű, kétkezi munkás férfiakkal és asszonyokkal2006-ban és 2016-ban általa készített életinterjúk.A közemberi történelem, a „history minor” műfajában jelentőshozzájárulás a magyar közelmúlt hiteles rajzához ez a kötet, amelybőlnem csak úgy, általánosságban tudhatja meg az utókor, hogy milyensors jutott az előtte járó nemzedékeknek. Ezért is hiszem, hogy megérdemlia figyelmet, mindannyiunk számára fontos olvasmány JámborZoltán A történelmet emberek írják című könyve.Mezey Katalin

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,69  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÖNNYEDÉN AZ ISKOLÁBA – FEJTÖRŐK SZÁMOKKAL ÉS FORMÁKKAL

raktáron

9,96  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KLETT KIADÓ

HÍV A TANYA! – FEDEZD FEL A VILÁGOT! ( ÓRIÁS CSIKI-CSUKI ABLAKOKKAL)

raktáron

14,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WEERASEKERA, REBECCA

Kiadó

CSENGŐKERT KÖNYVKIADÓ

BASKERVILLE HALL – ELKÉPESZTŐ TÖRTÉNETEK

raktáron

12,73  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STANDISH, ALI

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

TAYLOR SWIFT KÖNYVES VILÁGA

raktáron

28,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FEDER, RACHEL- TATREAM, TIFFANY

Kiadó

CARTA TEEN KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A TÖRTÉNELMET EMBEREK ÍRJÁK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5