"1986 parázs hangulatú év a magyar irodalomtörténetben, mind kulturális, mind politikai értelemben. A gyengülő kádári hatalom ekkoriban már egyre kétségbeesettebben próbálta visszaszorítani az írók és általában az értelmiség autonómiaharcait, sokszor nem eredménytelenül, elég például a Hitel című folyóirat elindításának 1988-ig történő megakadályozására, Csoóri Sándor és Csurka István szilenciumára gondolnunk vagy Nagy Gáspár 1956-ot megidéző verseire (Öröknyár: elmúltam 9 éves, A Fiú naplójából ), melyek publikálása meghurcoltatást vont maga után mind a költő, mind pedig a verseket közlő folyóiratokra nézvést (Új Forrás, 1984/5., Tiszatáj, 1986/6.). 1986 tehát nem váratlanul és hirtelen vált pattanásig feszültté, legelső előzményeként talán az 1979-es, Lakiteleken megrendezett, Fiatal írók találkozóját említhetjük, amelyen Illyés Gyula is felszólalt és bátorságra buzdított. Az 1981-es decemberi írószövetségi közgyűlésen első alkalommal választottak az írók nem a párt által delegált elnököt maguknak Hubay Miklós személyében. Az 1985-ben megrendezett monori találkozó közös asztalhoz ültette a népi és a demokratikus ellenzék hangadóit. Miközben mindvégig működött az állampárt besúgóhálózata, csattogtak az írógépek, készültek a jelentések és titkos felvételek a különféle értelmiségi összejövetelekről. Ahogyan az 1986 augusztusában megrendezett Tokaji Írótáborról is, amely 1972-es indulásától kezdődően talán erre az időszakra nőtte ki magát igazán. Azelőtt is mindig a szélesebb társadalmat is érintő témákat tűzött napirendre, de, amint e hiánypótló kötet sajtó alá rendezői írják kiváló bevezető tanulmányukban: 1986-ban érte el politikai potenciáljának maximumát, ekkor vált korszerűen cselekvő, az aktuális és időszerű folyamaŹtokba szervesen bekapcsolódó, a rendszerváltozást előkészítő egyúttal az 1990 utáni időszak (máig húzódó) társadalmi-politikai anomáliáit fölfedő-előrejelző fórummá. Ez az 1986-os tokaji tanácskozás jegyzőkönyvét is közreadó kordokumentum értékű antológia nem csupán a népi és urbánus értelmiség újra kiéleződő esztétikai és ideológiai ellentétéről nyújt képet, de azt is illusztrálja, hogy az írók ekkor már egyre nyíltabban és indulatosabban kezdték bírálni a rendszert, még ha a problémák orvoslására eltérő javaslataik is voltak. Igazuk lett azoknak, akik e feszültséggel teli tanácskozást követően azt vizionálták, hogy bizony jövőre nem engedik majd megszervezni. Tovább feszítette a húrt, hogy novemberben a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlésén olyan éles felszólalások hangzottak el, hogy a hatalom hajszál híján feloszlatta az összejövetelt. Ne felejtsük, hogy az 1956-os forradalom 30. évfordulójának évében járunk! 1987 augusztusában valóban elmaradt a Tokaji Írótábor, ám szeptemberben jött a lakiteleki találkozó, ahol a jelenlévők nyilatkozatot fogadtak el az első rendszerváltó párt, az MDF megalakításáról. Így értelemszerűen a megelőző év tokaji tanácskozásának anyaga sem láthatott napvilágot 1987-ben, ezt most tesszük le először az irodalom asztalára a Tokaji Írótábor indulásának 50. évfordulóján. Szolgáljon tanulságul minden, az irodalom és a történelem iránt érdeklődő olvasónak, forrásul pedig a jövő kutatóinak."Szentmártoni János
A TRIPOLISZTÓL A FEHÉR HÁZIG
7,91 € ÁFA-t tartalmazza
A HÍD, AMI ÖSSZEKÖT
11,38 € ÁFA-t tartalmazza
A TOKAJI ÍRÓTÁBOR TANÁCSKOZÁSA 1986
Leírás
Kategóriák: IRODALTÖRT.NYELV, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,97 € ÁFA-t tartalmazza
10
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
BARKA, BIRKA, BERKENYE – SZÍNEZZ ÉS JÁTSSZ LOCSOLÓVERSEKKEL!
Értékelés: 0 / 5
raktáron
3,68 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A TOKAJI ÍRÓTÁBOR TANÁCSKOZÁSA 1986” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.