A TILTOTT RÉS

Leírás

"A női nemi szerv, ez a civilizáció kezdete óta tiltott hús, a férfiak félelmeinek táplálója, a gyönyör és a születés eszköze, egyszerre gerjeszt vágyat és gyűlöletet. Mind a mai napig ki szokás átkozni, hol gúny, hol imádat tárgya. Amennyit bántják, annyit dédelgetik is, és mindig felelnie kell valamiért. Tiltakozására erőszak a válasz. Egész családok – sőt egy-egy egész nemzet – tiszteletének tárgya, máskor pedig sebészetileg némítják el, hogy ne tehessen szert túl sok szabadságra. A költők magasztalják, a festők másolják – az emberiség története a vulva törvényeiben és vágyaiban fogant. Miközben akaratát, vágyait és törvényeit hol a politika, hol a vallás, hol egyes férfiak próbálták előírni…"A fergeteges antik istennőktől a nácizmus és a G pont felfedezése közti összefüggésig, az ifjú Voltaire és az erényöv konfliktusától a Playboy és a Penthouse "fanszőrháború"-jáig: Diane Ducret, aki a történelmet női szemmel láttató könyvek szerzőjeként világszerte, így nálunk is nagy sikert aratott már, ezúttal bizony nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a női nemi szerv kultúrtörténetét írja meg. Választása telitalálatnak bizonyult: könyve magával ragadó szenvedélyű, mégis kifogástalanul dokumentált, lebilincselő olvasmány.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,36  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SUNNYSIDE – A HÁZ, AMIT ÉPÍTETTÜNK

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CAVANAGH, ALICE

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

SAKKNOVELLA

raktáron

11,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZWEIG, STEFAN

Kiadó

TROUBADOUR BOOKS KFT.

MEG NE FULLADJ EGY POHÁR VÍZBEN

raktáron

12,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CRUZ, ANGIE

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

TANNER ÉS LOUISE MAJDNEM IGAZ TÖRTÉNETE

raktáron

17,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

OAKLEY, COLLEEN

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A TILTOTT RÉS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5