A TACSKÓ PRADÁT VISEL

Leírás

Hogy kezdesz újra mindent, ha életed legnagyobb baklövését több mint egymillióan tekintették meg? Gyémántok az örökkévalóságnak? Ugyan már! Internet az örökkévalóságnak, sőt a net maga az örökkévalóság! Isla Thompson közösségimédia-konzultáns ezt a saját bőrén tapasztalja meg, amikor az élő videója virális lesz, de nem azért, amiért kéne. Rémálmaiban egy hónap múlva is kísért a pillanat, amikor tönkretette egy ifjú sztárocska karrierjét, és Manhattan legnagyobb ívben kerülendő munkavállalója lett. De nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy bujdokoljon, míg elmúlik a virtuális méreg hatása. Ugyanis nemcsak magáért felel, hanem a tizennégy éves húgáért, Daniért is, így muszáj dolgoznia, hogy továbbra is legyen fedél a fejük fölött. Elvállalja hát az első adódó munkát: kutyacsősznek szegődik egy Camilla nevű, csillogó szőrű, ádáz természetű pokolfajzat mellé. Amikor már egy hete hurcolja kutyajátszóházba, állatmédiumhoz, meg még ki tudja, hova, kezdi gyanítani, hogy a tacskó inkább ugat, mint harap – és ez a gazdájára, Theo Garrisonra is igaz. Islát, aki addig hivatásszerűen próbálta szerethetővé varázsolni az embereket, meglepi, hogy Theo örömmel bújik a harapós természetű remete álarca mögé. Pedig valójában nem kiállhatatlan mizantróp, hanem egy kedves, jó humorú fickó. Ám Isla kizárólag úgy tekinthet rá, mint a munkaadójára. Hiszen ha beleszeretne, vissza kellene húzódnia a férfi világába, a fényűzés bástyái mögé, és akkor lemondhatna az álmairól. Ő azonban jó példát akar mutatni a húgának: arra szeretné tanítani, hogy érdemes kergetnünk az álmainkat, még akkor is, ha ez kockázattal jár…

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,97  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GAZDASÁGI FEJLŐDÉS ÉS TUDÁS

raktáron

11,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOD PÁTER ÁKOS

Kiadó

GONDOLAT KIADÓ

MARCI ÉS A LEGVIDÁMABB OSZTÁLY – MOST ÉN OLVASOK! 1. SZINT

raktáron

9,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WÉBER ANIKÓ

Kiadó

PAGONY KIADÓ

WÜNSCH HÍD

raktáron

8,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GARACZI LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

MENNYBEN SZÜLETETT SZERELEM

raktáron

11,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SELISSE, M.

Kiadó

TRIVIUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A TACSKÓ PRADÁT VISEL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5