A SZÓ VILÁGOSSÁGA – VILÁG, NYELV, MEDITÁCIÓ

Leírás

Az emberiség felé irányuló pedagógia első eszköze a beszéd, az ének-beszéd volt. „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél.” Ma az Ige – a Szó –, testté válásának köszönhetően, az embernél van. A meditáció – az „egyetlen valóban teljesen szabad cselekvés”, az „ősszabad cselekvés” – a magasabb, egyre magasabb szavak megtalálása. A magasabb szavak mögött „én-lények”, én-tudattal rendelkező lényiségek állnak. Religió, kommunió, meditáció szójellegűen, a szó, a szó-lények szintjein keresztül kötik össze a Földet a Menny-nyel. „Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég.” Meglett az isteni, szójellegű rend, az új Föld és az új Ég rendje. A Logosz, aki a kezdetben „vala”, a vég, a tökéletesség is „lett”. „Kezdet és vég” egybeesik az emberi lélek Grál-pontjában, a naprendszer középpontjában, ami „megközelíthetetlen lépteiteknek”, ahova a dialektikus gondolkodás nem hatolhat el. Ebből a pontból „jő ki” az élet vize a szomjazóknak, ingyen – kharisz-ból. Így múlik el a régi ég és a régi föld, minden, ami nem tudta megőrizni szó jellegét, amit fel kellett áldozni az ember Logosztól Logoszig vezető útján. Az maga az ember sorsa, ahogy ingázik, fel és le, Menny és Föld között, ahogy sorsának fonalával összeköti a két birodalmat, szőnyeget sző az élet jelével. Mint szóra képes lény, behozza a törvények világába a szabadságot; a szabadság világába pedig a megjelenő szavak újonnan meghódított világát – az emberi megismerést és teremtést. A Szó állt történetének kezdetén, a Szó áll középen, és a Szóval is fog bevégződni.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

5,10  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉJJELI LEPKÉK ( SKANDINÁV KRIMIK)

raktáron

13,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AHNHEM, STEFAN

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

AZ ÉKSZERPALOTA – ANTOINETTE ÉS A DRÁGAKÖVEK CSILLOGÁSA – ÉLFESTETT

raktáron

18,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAST, EVA-MARIA

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

A SZERELEM KÍSÉRTETEI

raktáron

13,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARTON MÁRIA

Kiadó

K.A.S KIADÓ

MAKTUB

raktáron

12,03  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COELHO, PAULO

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A SZÓ VILÁGOSSÁGA – VILÁG, NYELV, MEDITÁCIÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5