A SZÍV IRÁNYAI – VERSEK

Leírás

Hideg Margit Kanadából hazatért képzőművésszel szövetkezve olyan verseskötetet szerkesztettem legújabb írásaimból, melyben hat versciklus, azon belül mindegyikben tizenkét vers található. A mágikus tizenkettes jegyében Hideg Margit tizenkét munkájának (térszerkezetek, installáció jellegű művek) fotóját rendeztem el a kötetben. A képek nem illusztrációk, az alkotót a rokon gondolkodás élménye kapcsolja össze a versek szerzőjével.Jelen kötetem ötletét és versanyagát Gaia, a Földanya alakja és „sorsa” ihlette. Ezt leginkább a Gaia tánca című ciklus verseiben bontom ki. Hajlamosak vagyunk a szerves létet illetően Gaiával a növény- és állatvilágot azonosítani, pedig földünk minden teremtménye az ő „szülötte”, így az ember is. Ezért indítom a kötetet A szív irányai ciklusban az anyámhoz írott versekkel, és itt emlékezem mindazokra, akik életutamon társaim voltak. Az ibolya lángja felidézésében folyamatosan távolítom magamat és helyzetemet, a megfigyelés pontját a megfigyelés tárgyától. Szimbólummal zárul a ciklus, az egyén közösségi, majd társadalmi lénnyé formálódik. A metamorfózis motorja mindig a szív, amely Anubisz mérlegén fejezi be útját.Az illúzió mértanából ciklus a látható mögötti látszatvilágra irányítja a figyelmet. Életünk hétköznapi porondján találjuk magunkat, hol megtévesztettek, hol megtévesztők leszünk magunk is. Ebben a ciklusban jelenik meg Jézus alakja a szegedi dóm corpusaként, a tét nélküli játék lezárul. A vidám pávához című ciklus szorongásainkat és a hangulat komorságát hivatott oldani, ide illesztettem a köteteimből évek óta kimaradó játékosabb írásaimat.Nincs mód kitörnünk ebből a zárt körből, amely az életünk. A Végpont záróciklus visszavisz a kezdetekhez, az eltávolodásból fokozatosan közelít életünkhöz, perszonális dolgainkhoz, hogy majd az Advent című vers soraiban, a feltámadás körkörös spiráljában, életünk tanulságait hasznosítva vagy negligálva, a létezés új inspirációjával lépjen egy újabb körbe.A kötetet Hideg Margit bemutatásával zárom. A jelentős alkotó neve, több évtizedes kanadai tartózkodása, valamint erdélyi származása miatt ismeretlenül cseng hazai földön. Talán ez a kötet is segít, hogy az olvasók megismerjék munkásságát.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,46  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KAKUKLI – VIKTOR NAPLÓJA –

raktáron

7,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

INOTAI G. ANDRÁS

Kiadó

PUBLIO

AZ INTERNET OLYAN, MINT EGY POCSOLYA

raktáron

7,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SHONA, INNES

Kiadó

PAGONY KIADÓ

TÍZ KÉRDÉS – KORTÁRS KÖLTŐK

raktáron

7,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOCSIS KLÁRA

Kiadó

AB-ART KÖNYVKIADÓ

SZAKRÁLIS ÚJ NŐ

raktáron

14,43  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SOMA MAMAGÉSA

Kiadó

JAFFA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A SZÍV IRÁNYAI – VERSEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5