"Hogyan szabadítsuk fel az emberi varázslatot, és érjünk el valószínűtlen eredményeket? Merész és gondolatokkal teli Joly sok mindent taníthat nekünk.JEFF BEZOS, az Amazon alapítója és vezérigazgatójaA munkatársak boldogságának biztosítása a tulajdonosét eredményezi.BIROS LEVENTE, az OnlineMárkaboltok és a Szemléletváltó alapító -tulajdonosa2012-ben mindenki azt hitte, a cégünknek vége mondja Joly. Nyolc évvel később a Best Buy teljesen átalakult: Joly és csapata újjáépítette a vállalatot, amely az ország egyik legkedveltebb munkaadója lett, nagymértékben javította a vásárlói elégedettséget, és drámaian növelte a Best Buy részvényeinek árfolyamát. Jolynak és csapatának sikerült elérnie azt is, hogy a Best Buy a fenntarthatóság és az innováció éllovasa legyen.A könyvből megismerheted a Best Buy feltámadása mögött húzódó ?lozó?át: kövess egy nemes célt, helyezd az embereket a cég középpontjába, teremts olyan környezetet, ahol minden alkalmazott kivirul, és a pro? tot következményként kezeld, ne célként.A szemléletet könnyű megérteni, a gyakorlatban megvalósítani azonban már nehezebb. Kell hozzá, hogy radikálisan újragondoljuk, hogyan dolgozunk, hogyan határozzuk meg a vállalatokat, hogyan motiválunk, és hogyan vezetünk. Könyvében Joly emlékezetes történeteket idéz fel, leckéket és gyakorlati tanácsokat oszt meg velünk, mindezt a saját, személyes átalakulásából, amelynek során a keménykezű McKinsey-tanácsadóból olyan vezetővé vált, aki hisz az emberi varázslatban.Aktuális útmutató azoknak a vezetőknek, akik készen állnak maguk mögött hagyni a régi paradigmákat, és a cél és az emberség szem előtt tartásával kívánnak vezetni. Megmutatja, hogyan helyezhetjük új alapokra a kapitalizmust úgy, hogy az része legyen a fenntartható jövőnknek."
1000 NAPÓLEON ARANY
9,78 € ÁFA-t tartalmazza
B TERV - HOGYAN KÜZDJÜNK MEG A VÁLSÁGHELYZETEKKEL ÉS TALÁLJUNK ÖRÖMÖT AZ ÉLETBEN
10,99 € ÁFA-t tartalmazza
A SZÍV EREJE AZ ÜZLETI VILÁGBAN
Leírás
Kategóriák: KÖZGAZD. ÉS JOGI, SZAKKÖNYV
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
22,84 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
TE ÉDESAJKÚ RÁC FALU DUSNOKI TÖRTÉNETEK / TI, SLATKORJEČIVO RACKO SELO DUNOČK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
25,34 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A SZÍV EREJE AZ ÜZLETI VILÁGBAN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.