A SZERETET

Gaál Mózes neve egybeforrt a történelmi művekkel, a magyar múlt eseményeit feldolgozó ifjúsági könyvekkel, azt azonban kevesen tudják, hogy 1901-ben ún. lányregénnyel jelentkezett. A Szeretet Gaál egyetlen könyve, melyet bevallottan „serdülő lányoknak” írt, lévén főszereplője egy tizenéves kislány. Megpróbáltatásai, helytállása azonban jócskán túlnőnek a szerzői instrukción, hiszen története egy klasszikusnak nevezhető századeleji szolgálósors, amelyben a szemlélődő lélek újra és újra rácsodálkozik az élet kihívásaira. Fejlődésregény ez a javából, egy idilli vidéki háttérben kibontakozó lélekregény, melyet különlegesen szép nyelvezete tesz egyedivé, ahogy Schöpflin jegyezte meg: „(Gaál) magyar beszéde, enyhe székelyes ízzel, tiszta és világos volt”. A cselekmény is mintha alárendelődne a lélek eseményeinek, hiszen Dombháton nem sok minden történik… Erzsike hazajön a városból, mert apja beteg, egyedül viszi a falusi boltot és a kocsmát, de a nyugodalmas hétköznapokat valósággal felforgatja az egyre nehezebb megélhetés terhe, továbbá az ármánykodó rokon, Filkó János feltűnése, aki nem csak Erzsikére vet szemet… Közben megjelennek a Dömények is, a borkereskedők, akiknek Halászék tartoznak, és az egyik Dömény fiúnak is megtetszik Erzsike. A „furcsa idill” azonban kártyavárként omlik össze, amikor meghal Halász Erzsi édesapja, s a gondok az ifjú, törékeny, naiv kislány nyakába szakadnak, Filkó pedig kész megtámadni a végrendeletet is… A korszakkép, az ábrázolás, a vidék és város ellentéte, a gazdagság–szegénység ismert-rögzült perspektívája persze jóval tágabb: egy szelet a magyar századvég szenvedéstörténetének tortájából, melyben Filkó a dzsentripusztulás történelmi tablóképét idézi fel, ahogy Mikszáthnál és Török Gyulánál megszoktuk. Igazi ritkasággal állunk szemben, ami százéves homályból lép ki az olvasók elé.