A SZENT ÉS A PROFÁN (HELIKON NYEBKÖNYVEK 73)

„…a vallásos ember mindig arra törekszik, hogy szent univerzumban éljen, következésképpen egész élményvilága másmilyen, mint a vallásos érzés nélküli emberé, azé az emberé, aki deszakralizált világban él.”Szent és profán – örök és mulandó – vallásos és vallástalan – transzcendens és materiális – tradicionális és modern: ezek a kulcsszavai a neves vallástörténész, Mircea Eliade egyik legismertebb művének. A történelem folyamán az ember egyre jobban eltávolodott az égtől, és egyre közelebb került a földhöz, egyre inkább kiszakadt a szent terekből és a megszentelt, ciklikus időből, melyben a rítusok folytak, hogy individuális szabadságát a végletekig fokozza. De vajon képesek vagyunk-e a misztikumtól teljesen megfosztva, az egzisztenciális lét rideg, ritmustalan világában élni, megszabadulva az őseink életét átitató szent és vallásos paradigmától, viselkedési mintáktól, melyek tartalmukban már nem, de formájukban még mindig fellelhetők a profán ember egyéni és társadalmi szokásaiban?