A NAGY PIRAMIS
A NAGY PIRAMIS 15,68  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
VÉRBELI VÁRBELIEK
VÉRBELI VÁRBELIEK 8,26  ÁFA-t tartalmazza

A SZÉL ÁRNYÉKA

Leírás

„Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely először ejti rabul a lelkét.”Vannak dolgok, amiket csak sötétben látunk igazán. És csak akkor, ha már kellőképpen fogékonyak vagyunk. Daniel Sempere tízéves, amikor antikvárius apja egy hajnalon elviszi egy titokzatos barcelonai könyvtárba, az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ebben a Temetőben olyan művek nyugosznak, amelyek egy-egy könyvtár vagy könyvesbolt bezárásával elárvultak. Daniel a „beavatási szertartás” során örökbe fogad egy könyvet – Julián Carax A szél árnyéka című művét -, és azzal megpecsételődik a sorsa mind a kötetnek, mind a fiúnak. Romantikus – újromantikus – regény elátkozott, megtagadott könyvekről, az egyetlen szerelemről, igaz barátságról, feneketlen gyűlöletről és véres bosszúról. Olyan fájdalmasan szép, olyan félelmetes és fordulatos, amilyen egy többgenerációs családtörténetbe oltott kísértet- és detektívhistória csak lehet.A függelékben olvasható Tűzrózsa című novella Az Elfeledett Könyvek Temetője tetralógia eredetét beszéli el.A tetralógia további részei: Angyali játszma, A mennyország fogságában, Lelkek labirintusa.Carlos Ruiz Zafón (1964) világszerte elismert, díjakkal elhalmozott, rendkívül népszerű spanyol író. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,58  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ERDÉLY – ÚJRA FELFEDEZVE

raktáron

18,29  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

JEL-KÉP KFT.

VAJON HOL LEHET…? AZ ÉN RENDŐRSÉGEM – KERESŐKÖNYV

raktáron

13,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ORSO, LENA KATHRIN

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

NYÍRD KI A BANDÁT!

raktáron

8,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOLDAVSKY, GOLDY

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

PIPP ÉS POLLI – A KIS TÓCSA (LAPOZÓ)

raktáron

7,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHEFFLER, AXEL

Kiadó

PAGONY KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A SZÉL ÁRNYÉKA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5