A SZAKÉRTŐI KORMÁNY VALÓSÁGA

Leírás

Jelen monográfia a közbeszédben gyakran előforduló és a politikatudományban is kurrens szakértői kormány témáját ismerteti meg az olvasóval, hazai és nemzetközi kontextusban egyaránt, elsősorban az Európai Unió tagállamaiban alakult technokrata profilú kabinetek vizsgálatán keresztül. Technokrata kormány válsághelyzetben jön létre, amikor a választói felhatalmazással rendelkező pártok úgy döntenek, hogy a krízis kezelését szolgáló, ám politikai szempontból kockázatos intézkedések végrehajtását, ezáltal a kormányzás felelősségét pártonkívüli szakértőkre (technokratákra) hárítják át, hogy mérsékeljék azok várható politikai költségeit, elkerülni igyekezve azok miatt a választáson bekövetkező elszámoltatást. A technokrata kabinet ennek következtében – átmenetileg – autonómmá válik a válságkezelés és a kormányzati döntéshozatal során. A felelősségáthárítás mechanizmusa viszont legitimációs anomáliát jelez, és felveti a pártpolitikusok és a technokraták szerepének kérdését a pártelvű képviseleti demokráciában. Ott ugyanis a szavazói igényekre való fogékonyságon, a felelős magatartáson, illetve a választáson történő elszámoltathatóságon alapulhat a kormányzás, egy pártonkívüli szakértők alkotta testület pedig nem tud megfelelni mindezen feltételeknek.A kötet a szakértői kormány fogalmi komplexitásának kibontására törekszik a technokrata kabinetekre vonatkozó demokráciaelméleti problémák fejtegetése, az egyes kormányok (pártkormány, menedzserkormány, technokrata kormány) ideáltípusainak felvázolása, a technokrata kabinetek tipizálása és a genezisüket meghatározó tényezők azonosítása mellett. A technokrata kormányzás gyakorlatával ugyancsak számot vet, és a technokrata miniszterelnökök politikai utóéletét is nyomon követi azon kérdés megválaszolása céljából, hogy a technokrata imázs és kormányzás a pártpolitikusok és a pártkormányzás alternatíváiként értékelhetők-e. Galambos László (1986) szociológus, politológus, kutató. Összehasonlító politikatudományi vizsgálódásainak homlokterében a kormányzati elit és a szakértői kormányok kérdésköre áll, emellett szociológiai témájú és emberierőforrás-menedzsment fókuszú, főként kvalitatív kutatásokat folytatott, és több hazai egyetemen tanított.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,04  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÁLVIN OLVASÁSA KÖZBEN

raktáron

3,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZŰCS FERENC

Kiadó

KÁLVIN KIADÓ

ANDRIS ÉS A FEHÉR DÉMON

raktáron

7,07  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTOS FELICIÁN

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZAMÁRFÜL – JÁTÉKOS KÉPESSÉGFEJLESZTŐ FELADATOK ÓVODÁSOKNAK  

raktáron

2,80  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÚZSA KÖNYV BT.

THE KISS CURSE – ÁTKOZOTT CSÓKOK

raktáron

14,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STERLING, ERIN

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A SZAKÉRTŐI KORMÁNY VALÓSÁGA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5