A SÜNKUTYÁTÓL AZ ARANYSZALONKÁIG

Leírás

Miért nem ismerjük a magyar vadászattörténet kiemelkedő vadászhölgyeit? Miért úgy viszonyulunk egy-egy vadfajhoz, ahogyan? Miért gondoljuk, hogy egy állatkertigazgató nem lehet vadász is? Miért és mióta kell vadászvizsgát tenni? Miért maradnak meg egyes neves vadászok a vadászközösség emlékezetében, és miért felejtünk el másokat, akik szintén koruk jeles szakemberei voltak? Miért? Miért? Miért? Ennek a könyvnek minden egyes fejezet egy MIÉRT-re keresi a választ. Ugyanis ez nem egy szokványos, kalandos történetekkel teli vadászkönyv, sokkal inkább a vadászat ismeretlen oldalát bemutató kötet, mely a természetvédelmen, néprajzon, kultúr- és helytörténeten keresztül igyekszik bemutatni, hogy ez az ősi szenvedély és tevékenység milyen sokrétűen kötődik más szakterületeihez és milyen kölcsönhatásban áll azokkal. Az Olvasó egyszerre ismerhet meg régvolt dolgokat, eseményeket, adatokat; miközben a történetek szorosan kapcsolódnak a jelenhez, olyan témákat boncolgatva, melyek ma is érvényesek, sok esetben közbeszéd tárgyát képezik, nem csak a vadászok közt, mint például a városi vadmegjelenés, az öltözködés feletti viták, a nők szerepe, súlya a vadászatban vagy akár a farkas- és hódkérdés.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,73 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PLASTIC LOVE

raktáron

10,25 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BEDŐ ZSUZSANNA

Kiadó

I.A.T. KIADÓ

REAP – LEKASZÁL

raktáron

13,63 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COLE, TILLIE

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

5 PERCES ŰRCSODÁK

raktáron

20,65 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DAWNAY, GABBY

Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

LASSÚSÁG

raktáron

11,07 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KUNDERA, MILAN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A SÜNKUTYÁTÓL AZ ARANYSZALONKÁIG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5