A sógun, ez a klasszikus nagyregény, amely világszerte megragadta az olvasók képzeletét, egy egész kultúrát tár elénk.John Blackthorne angol tengerész hajótörést szenved egy olyan helyen, amelyet kevés európai ismer, és még kevesebben láttak – Nipponban. A tizenhetedik századi Japán zárt társadalmába csöppenve, ahol élet és halál között pengevékony a különbség, Blackthorne-nak nemcsak egy idegen nép ismeretlen nyelve és szokásai között kell lavíroznia, hanem az erkölcsről, igazságról és szabadságról vallott nézeteit is újra kell értelmeznie. A politikai belharcok és a kultúrák összeütközése elkerülhetetlen konfliktushoz vezetnek, Blackthorne lojalitását és jellemszilárdságát pedig szenvedély és veszteség teszi próbára. Két világ között hánykódik, amelyek hamarosan örökre megváltoznak.A sógun lenyűgöző, hatalmas regény,amely egyszerre képes megjeleníteni a feudális Japán teljes pompáját és kíméletlen valóságát. Egységes egészet alkot benne a szívszorító, lélegzetelállító akció, a történelmi hűség és a nyers emberi érzelmek sora. Izgalmas, lendületes saga, amely kezdettől rabul ejtette a világot, minden idők egyik legnagyobb bestsellerévé vált, népszerű tévésorozat készült belőle, és mindenütt felkeltette az érdeklődést a japán kultúra iránt. Nagyszabású, mély, shakespeare-i mű, ahogy a New York Times írta: Nemcsak olvassuk – benne élünk
ÁLLATKÖLYKÖK - CSILIVILI MATRICÁK
7,04 € ÁFA-t tartalmazza
A SZERELEMTŐL AZ ÉRETT PÁRKAPCSOLATIG
13,76 € ÁFA-t tartalmazza
“VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN” a kosárba helyezve. Kosár
A SÓGUN
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
25,37 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
A BIZALOM HÉT TÖRVÉNYE HOGYAN ALKOSSUNK TARTÓS DOLGOKAT?
Értékelés: 0 / 5
raktáron
22,52 € ÁFA-t tartalmazza
NE TÁGÍTS ( NE ÉRINTS: ÚJ KÖZTÁRSASÁG – SOROZAT 2)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,91 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A SÓGUN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.