A SNAGOVI TÜKÖR

Leírás

"A kötet szerzői a 20. századi magyar politikatörténetnek egy sajátos történészi látásmódját kínálják az érdeklődő olvasóknak. A három szerző a snagovi jegyzetek elemzéséből kiindulva Nagy Imre pályaképét 1956 előzményeibe és a rendszerváltás politikai folyamataiba ágyazottan tárgyalja. A munka egymásba csúszó történeti időkben értelmezi a Snagovban fogva tartott Nagy Imre gondolkodását, ennek keretében hangsúlyos szerepet kap a szocialista törvényességhez, a semlegességhez, a koalíciós kormányzathoz, majd a forradalmasodó nemzethez való viszonyának kérdése. „Téved az, aki Nagy Imrétől mást követel, mint amit önmaga vállalt. Ha ez bekövetkezik, könnyű őt elmarasztalni. Csakhogy ez önmagában történelmietlen lépés lenne. Az viszont igaz, hogy elemezve a rákosista szocializmus válságának az okait, Nagy Imre értékelhető megoldásokat képzelt el a szocializmus konszolidációja érdekében. S ez az adott összefüggéseket és politikai helyzetet tekintve történetileg jelentős törekvés volt. A forradalmárokat és Nagy Imrét tehát nem a nézetazonosság rendeli egymás mellé, hanem az a sors, amelyet Kádár szánt neki. A halál, a mártíromság összeköt, mítoszt teremt, s ha elemzünk is, ezt a mítoszt bántani, sérteni nem érdemes, annál inkább értelmezni szükséges. ”"

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,26  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉLETEMNÉL IS JOBBAN – 115 ÚJABB SZERELMES LEVÉL ÉS TÖRTÉNET

raktáron

13,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NYÁRY KRISZTIÁN

Kiadó

CORVINA KIADÓ

MÁRTA KUCSORA ALBUM (KUCSORA)

raktáron

46,15  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MAKLÁRY ARTWORKS KFT

MINECRAFT – BLOKKOPÉDIA ÚJRATÖLTVE

raktáron

27,98  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

WHAT IF IT’S US? – MI VAN, HA PONT NEKÜNK SIKERÜL?

raktáron

13,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SILVERA, ADAM-ALBERTALLI, BECKY

Kiadó

MENŐ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A SNAGOVI TÜKÖR” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5