A NEW YORK - BUDAPEST METRÓ
A NEW YORK - BUDAPEST METRÓ 17,07  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
A NYOMOZÓ
A NYOMOZÓ 4,24  ÁFA-t tartalmazza

A SEGÍTSÉG – VAN EGY ÁLMOM… (ÚJ BORÍTÓ!)

Leírás

A hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába varázsol bennünket Kathryn Stockett regénye. Látszólag olyan világ ez, ahol soha nem fog megváltozni semmi – a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig álmukban sem mernék elmondani igazi érzéseiket (hiszen aki mégis elmondja, azt rögtön elbocsátják, s szerencséje van, ha nem ölik meg aztán). Közben persze már elkezdődött a fekete polgárjogi mozgalom, s amit Martin Luther King mond, s ami közben szép lassan történik az országban (a szegregáció fokozatos, nagyon lassú enyhülése), az mégiscsak eljut a kisvárosba… Skeeternek, egy fehér lánynak, aki épp visszajött az egyetemről, és író akar lenni, az az ötlete támad, hogy a cselédekről kellene könyvet írni, pontosabban egy interjúkötetet: a fekete nők először kapnának lehetőséget, hogy ők maguk mondják el, milyen a fehéreknek dolgozni, hogy bánnak velük, mik a fájdalmaik, örömeik… Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fűti, hogy valami olyat írjon, ami megjelenhet. De a közös munka révén a néger cselédeket megismerve, s részt vállalva sorsukból, sőt életét kockáztatva értük – hiszen Jacksonban veszélyes, sőt életveszélyes vállalkozás egy ilyen könyv kiadása -, a fiatal lány a jó ügy mellett kiállni kész, bátor felnőtté válik.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,97  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉMILIENNE

raktáron

15,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BINNINGS EWEN, PAMELA

Kiadó

21. SZÁZAD KIADÓ

SOHA NEM ELÉG

raktáron

14,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BREHENY, JENNIFER

Kiadó

JAFFA KIADÓ

KEZDŐK FINN NYELVKÖNYVE- LETÖLTHETŐ HANGANYAGGAL

raktáron

11,11  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

HOLNAP KIADÓ

SOLD

raktáron

16,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SMITH, J.K.

Kiadó

NEWLINE KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A SEGÍTSÉG – VAN EGY ÁLMOM… (ÚJ BORÍTÓ!)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5