A ROMÁN PANNI

1965-ben, a budapesti kilencedik kerület Bakáts téri Általános Iskola 5. b osztályában új osztályfőnököt kaptunk. Magyar-történelemszakos fiatal tanárnő volt, a neve Somogyi Anna. Panni néni egy másik galaxisból érkezett hozzánk, ez már az első pillanatban kiderült. Rövid, fiúsra vágott szőke haj, mezítláb, mindig más bőrszandál, egyszerű szoknya, blúz, gyors mozgás, derű, kirobbanó energia. Semmi dauerolt haj, smink, nylonharisnya, magassarkú cipő, semmi mesterkéltség, semmi „tanáros”. Magával ragadott minket vidámsága, mosolya, jókedve, humora, életszeretete. Bámultuk, mint valami csodát. Én különösen. És ez tart mind a mai napig. Ilyen különös lény kevés szaladgál a földön, ezért is gondoltam, megörökítem őt az utókornak. Megmutatom, hogy így is lehet élni, ahogy ő. Ahogy ők éltek ketten Józsikával, „a férjjel”, ahogy beszélt nekünk róla, és akit mi is megismertünk nagy közös hétvégi túránkon. Mert élni, merni másnak lenni, merni másfajta életet választani, mint amit magunk körül látunk. Most, így bő ötven évvel később is ugyanazt érzem, gondolom. Soha nem lehetek elég hálás azért, hogy hihetetlenül sokoldalú műveltségével, tudásával, életfilozófiájával kinyitotta előttünk egy másfajta világ kapuját, megmutatta, mennyire teli van csodákkal, és aki szeretné megismerni, hát rajta, vágjon neki. Kiváltságosnak tartom magamat, hogy megértettem az üzenetet, és tanári pályámon végig arra törekedtem, hogy átadjam, amit tőle kaptam: adni, megosztani, segíteni, és támogatni azt, akiben van tehetség, ambíció és akarat ahhoz, hogy igényes, fontos, jó célokat tűzzön ki maga elé a saját és mindannyiunk életének értékesebbé tételére. Bíztatni, hogy ne féljen, hanem merjen lépni, ha erre megvan a belső igénye. Mondhatnám így is „Csak légy bátor és igen erős” (Józsué 1:7). Köszönöm, Panni néni!