A PÉNZÜGYI JOG ALAPINTÉZMÉNYEI

Leírás

A kötet célja a pénzügyi jog szerteágazó, horizontális és vertikális szinten is tagolt szabályozásának átfogó, tudományos igényességű, rendszerező feldolgozása. Ennek szem előtt tartásával a pénzügyi jog szabályait alapvetően két részre bontva dolgozza fel: a fiskális (költségvetési és adójog), majd a nem fiskális jogot (monetáris ügyek és a pénzügyi piac joga) tárgyalja. A pénzügyi jog folyamatosan változó természetére is tekintettel nem a technikai szintű tételes jogi rendelkezéseket rendszerezi, hanem az egyes pénzügyi jogi területek elméleti, elvi és dogmatikai alapjainak összefoglalását célozza, így a pénzügyi jogi területen hosszabb időtávon is hasznosítható ismereteket, egyúttal elméleti segítséget nyújt a bonyolult és többszintű joganyagban való biztonságos eligazodáshoz. Mindezek mellett a könyv reagál a pénzügyi jogi szabályozás átalakulására olyan módon is, hogy kiemelten megjelenik benne a nemzetközi pénzügyi jogi, az európai uniós, valamint a nemzeti jogalkotás rendszere, egymásra gyakorolt hatásuk. Ugyanakkor ott, ahol ennek jelentősége van, a dogmatikai elemzéssel párhuzamosan hangsúlyt fektet az „élő” joggyakorlat – az uniós és a hazai bírósági gyakorlat – elméleti, elvi jelentőségű tételeire, megállapításaira is.Az alkotóközösség tagjai nyolc pénzügyi jogot oktató egyetem munkatársai (Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Debreceni Tudományegyetem, Miskolci Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem). A kötet két lektora az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanárok, a harmadik lektor pedig pénzügyi jogi tanszék vezetője.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

25,70  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A PORONDMESTER NAPLÓJÁBÓL

raktáron

7,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POLGÁR KRISTÓF

Kiadó

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA

LEGROSSZABB HÉT EVÖR! – HÉTFŐ

raktáron

8,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AMORES, EVA & COSGROVE, MATT

Kiadó

CARTA TEEN KIADÓ

TE MIT NEM ESZEL? – A MENTES ÉTKEZÉS LÉLEKTANA

raktáron

12,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CZECZ FRUZSINA

Kiadó

HVG KÖNYVEK

JULIET SOL

raktáron

17,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARNA BERNI

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A PÉNZÜGYI JOG ALAPINTÉZMÉNYEI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5