A PÁRDUC

Leírás

1860 tavaszán, Szicíliában Fabrizio, Salina karizmatikus hercege több ezer hektáron és több száz emberen uralkodik, köztük saját nagyszámú családja felett, egyszerre pompában és nyomorban. Ekkor száll partra Garibaldi, és a hercegnek el kell döntenie, hogy ellenáll-e a változás erőinek, vagy megbékél velük.A Párduc modern klasszikus, a dekadens, haldokló szicíliai arisztokrácia lenyűgöző történetét meséli el, amelyet a demokrácia és a forradalom közeledő erői fenyegetnek. A szerző régóta fontolgatta, hogy történelmi regényt írjon dédapja, Don Giulio Fabrizio Tomasi hercegének emlékére. Regényét már csak halála után, 1958-ban adták ki. Egy év alatt negyven kiadást ért meg, és azonnal világsiker lett.Luchino Visconti filmre vitte a regényt Alan Delon és Claudia Cardinale főszereplésével, és elnyerte vele az 1963-as cannes-i filmfesztivál fődíját.Az Athenaeum Kiadó 2021-ben útjára indított Érzelmes klasszikusok sorozatának célja, hogy – a tizenkilencedik és a huszadik század alkotásaival megszólítva a huszonegyedik század olvasóközönségét – korszakokon átívelő párbeszédet teremtsen olyan kérdések mentén, amelyeken az emberiség a kezdetek kezdete óta töpreng.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,52 € ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

IRIGYSÉG, KIBESZÉLÉS, ROSSZINDULAT – ÉRTSÜK MEG, HOGY NE GYENGÍTSEN!

raktáron

11,91 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ALMÁSI KITTI

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

TUDATOSAN GYERMEKTELENEK – ÉLETUTAK, DÖNTÉSEK – KÖNYV A TABUK ELLEN

raktáron

11,07 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RÁCZ LAURA REBECCA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

PACÁK A PÁCBAN

raktáron

4,85 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOSNYÁK VIKTÓRIA ÉS DUDÁS GYŐZŐ

Kiadó

TINTATÓ KIADÓ

EGYSZÓVAL… A KÖLTÉSZET – ARANY-VERSELEMZÉSEK

raktáron

6,50 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PETŐFI IRODALMI MÚZEUM

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A PÁRDUC” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5