A PÁL UTCAI FIÚK

Leírás

„Megállj, majd én megmutatom neked, hogy akad még a Pál utcaiak közt is bátor fiú, ha nem más, hát a Nemecsek, a közlegény! Itt vagyok, kérem, kihallgattam az egész tanácskozást, visszaloptam a zászlónkat, most tessék, csináljanak velem, amit akarnak, verjenek meg, csavarják ki a kezemből a zászlót, mert magamtól ugyan oda nem adom. Tessék, tessék, csak rajta! Hiszen én egyedül vagyok, maguk meg tízen vannak!”„A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára, amelyet volt tanárom, Dr. Rupp Kornél szerkesztett. Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő személyesen ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből az esedékes kéziratlapokat. Egyébként is szerettem a karzaton dolgozni a nagy csend miatt, mert a szokásos kávéházi zsibongáson és a szünet nélküli katonazenekaron kívül semmi sem zavart meg a munkában. Szóval ezen a nyugodt helyen álmodtam vissza a gyerekkoromat, mikor még a Lónyay utca református gimnáziumába jártam, és valóban megvolt a grund a Pál utcában. Bár a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. A diáktársaim voltak ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek.”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,26  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KUKUCS! TE MERRE LAKSZ? – ÁLLATKÖLYKÖK A TANYÁN

raktáron

8,33  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

LÉGY JÓ MINDHALÁLIG – KELLO DIÁKKÖNYVTÁR

raktáron

9,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÓRICZ ZSIGMOND

Kiadó

KÖNYVTÁRELLÁTÓ NONPROFIT KFT.

JÁRMŰVEK – HALLGATOM ÉS MEGISMEREM – HANGOS KÖNYVECSKE

raktáron

16,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BATOR, AGNIESZKA

Kiadó

AKSJOMAT KIADÓ KFT.

DOLGOZNI MENTEM – KIHAJTHATÓ ABLAKOKKAL

raktáron

4,48  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A PÁL UTCAI FIÚK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5