A NYITOTT – AZ ÁLLAT ÉS AZ EMBER

Leírás

Az emberi történelem végét már sokan és sokféleképp meghirdették vagy megjósolták. De mi történik az emberrel, amikor a történelem véget ér?Giorgio Agamben ebben a könyvében azt vizsgálja, hogyan képzelték és képzelik el az embert az állathoz hasonló vagy éppen attól radikálisan különböző lényként. Többek között Bataille, Linné, Uexküll, de mindenekelőtt Heidegger munkáit elemezve tárja fel az „antropológiai gépezet” működését, vagyis azokat az eljárásokat és gesztusokat, amelyek az embert az állattól való megkülönböztetés révén állítják elő, és teszik történeti létezővé.„Mintha az emberi és az állati között húzódó határ meghatározása – írja a szerző – nem csupán egy lenne a filozófusok, teológusok, tudósok és politikusok által tárgyalt kérdések közül, hanem az az alapvető metafizikai-politikai művelet, amellyel egyedüli módon lehet meghatározni és létrehozni az ťemberhezŤ hasonló valamit.”Agamben szerint „a döntő politikai konfliktus” mindig is az ember egyszerre állati és emberi mivoltából fakadt, és minden politikai vita ebből a konfliktusból vezethető le. Ennek a konfliktusnak a feltérképezése és megértése pedig mindenképpen szükséges ahhoz, hogy el tudjuk képzelni és le tudjuk írni a történelem utáni embert.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,93  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÁOSZ

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOLLEN, CHRISTOPHER

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

BARÁTOKRA TALÁLTAM… ÉS NEM VAGYOK MAGÁNYOS!

raktáron

6,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HEAD, HONOR

Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

NYÁR – ÉLET AZ ERDŐBEN

raktáron

4,72  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STAAR, KATHARINA – LIPPA, HENRIKE

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

EGY ROPI NAPLÓJA 15 – MÉLY VÍZ

raktáron

9,73  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KINNEY, JEFF

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A NYITOTT – AZ ÁLLAT ÉS AZ EMBER” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5