A NYOMKERESŐK
A NYOMKERESŐK 15,27  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
A NOMÁDOK FÖLDJE
A NOMÁDOK FÖLDJE 11,93  ÁFA-t tartalmazza

A NÉVTELEN KIRÁLYNŐ

Leírás

Egy veszélyes örökség.Egy titkokkal teli város.És egy bebörtönzött, bosszúszomjas uralkodó.Budapesten a nem evilági lények kényes egyensúlyban élnek egymás mellett. A boszorkányok sötét hálót fonnak, embereket átkoznak meg, hogy a saját céljaikra használják fel őket. A vízitündérek elzárt királynőjüket siratják a folyóban, a táltos, Csongor pedig a Nap fiaként az embereket védi. Ide érkezik meg Lona hosszú távollét után, aki Argilus egyik leszármazottjaként maga is igazlátó: kiolvassa a titkokat a szemekből, kimondja a démonok nevét, akiket így szolgáivá tehet. Találkozik távoli rokonaival, a Wesselényiekkel, akiknek az őse, az árvízi hajós zárta el Tündér Ilonát a Gellérthegybe a nagy árvíz idején, 1838-ban. A folyó vize azonban újra emelkedik, a királynő hamarosan kiszabadul, és bosszút áll ellenségein. Vajon sikerül Lonának összefognia új társaival, hogy együtt akadályozzák meg a katasztrófát?Az Argilus krónikák első kötete akciókkal teli urban fantasy, ahol a magyar néprajzból ismerős lényekkel találkozunk. Budapest másik arcát ismerjük meg, ahol árulás, titkok és némi romantika mellett sodró lendülettel követik egymást az események, egészen a váratlan végkifejletig.A kötetet a szerző linómetszéssel készített illusztrációi díszítik.BASA KATALIN író, grafikus, a néprajz szerelmese. Életének első felét olvasással töltötte. Miután megunta a vámpírokat és a vérfarkasokat, elhatározta, hogy magyar hitvilágból ismert figurákat ereszt szabadjára a könyveiben, ahogyan az egy bölcsészhez illik. Basa Katalin maga illusztrálja az írásait, és amikor nem a következő történetén dolgozik, akkor a Duna partján sétál, és kavicsokat gyűjt.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,72  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NYÁRI BÖNGÉSZŐ

raktáron

13,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BERNER, ROTRAUT SUSANNE

Kiadó

NAPHEGY KIADÓ

THE ART OF THE CALLIGRAPHER GEORGE BOCSKAY

raktáron

17,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GULYÁS BORBÁLA

Kiadó

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT MŰVÉSZ

MA VAN A SZÜLINAPOM! – MI MICSODA KICSI VILÁG 5.

raktáron

9,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WELLER-ESSERS, ANDREA

Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

BLUEY – 5 PERCES MESÉK

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A NÉVTELEN KIRÁLYNŐ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5