Minden mágikus tudomány a titok ismeretében gyökerezik. De ezt a profánnak átadni annyi, mint elveszteni. A beavatott tud, mer, hallgat. Gyakran szomorú, de sohasem elaljasodott és nyomorult; gyakran üldözött, de sohasem visszautasított és legyőzött. Tudja, hogy a beavatott útja sokszor a magány, szegénység és kálvária.A mágikus beavatás első titka: hinni abban, hogy az ember tud, aztán cselekedni. A dolgos és szegény élet a praxisba való beavatásra oly kívánatos, hogy a legnagyobb mesterek még akkor is ragaszkodtak hozzá, amikor a világ minden gazdagsága fölött is rendelkezhettek volna.Semmi sem veszedelmesebb, mint időtöltésnek tekinteni a mágiát vagy esti társaságok szórakoztatásának. Az ember nem játszhat büntetlenül az élet és halál misztériumával.Alphonse Louis Constant 1810. február 3-án egy cipészmester fiaként látta meg a napvilágot Párizsban. Húszéves korában egy római katolikus papneveldébe iratkozott be, azonban szerelembe esvén 1836-ban félbehagyta teológiai tanulmányait, és nem lett belőle felszentelt pap. Későbbi okkultista könyveit Eliphas Lévi néven publikálta. A rituális mágiáról szóló tanulmányának – Dogme et Rituel de la Haute Magie – első kötete (Dogme) 1854-ben, a második (Rituel) pedig 1856-ban jelent meg.
A NAGY MÁGIA DOGMÁJA ÉS RITUÁLÉJA
Leírás
Kategóriák: EGYÉB
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,56 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
EGY EMBER, AKI KÉTSZER HALT MEG – AZ ELFELEDETT IFY LAJOS PLÉBÁNOS PORTRÉJA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,91 € ÁFA-t tartalmazza
REJTETT KÉPEK 11. – VÍZI KALANDOK ÉS SOK MÁS FEJTÖRŐK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
3,92 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A NAGY MÁGIA DOGMÁJA ÉS RITUÁLÉJA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.