Back to products
1Q84
1Q84 15,46  ÁFA-t tartalmazza

A (MITŐL VAGY KITŐL?) VÁLTOZÓ KLÍMA

Leírás

Bolygónk, a Föld, mozgalmas élete során számtalan „változatot kipróbálva”, folyamatosan alakult. Volt a tűz, a víz, a jég világa, mígnem olyan átalakuláson ment át, ami lehetségessé tette az élővilág kialakulását mind a vízben, mind a levegőben, mind a szárazföldön. E fejlődési lánc végén megszületett az ember, aki aztán hamarosan át is vette az irányítást, és arra az álláspontra jutott, hogy minden a mi boldogulásunkat elősegítendő született meg ezen a Földön. Pedig tévhit az, hogy a világban minden úgy történt, hogy az ember „megteremhessen” rajta. Jelenleg csupán azért vagyunk mi, emberek a legmagasabb rendű faj sérülékeny bolygónkon, mert az univerzumban – talán véletlenszerűen – éppen úgy alakultak az egymást követő történések, hogy ebből egy ember-forma lény „kerekedett ki”. A Földön zajló életnek ebben az általunk is megélt, jelenlegi szakaszában valóban mi vagyunk a legfejlettebbek. És már-már azt hihetjük, hogy tényleg mi irányítjuk azt, amit soha nem tudtunk és nem is fogunk tudni irányítani.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,72  ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

IRÁNY A SULI! – MUNKAFÜZET

raktáron

4,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FORGÁCS ZSÓKA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A NAGYON NAGY KÁROLY – NOVELÁK

raktáron

7,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JAHODA SÁNDOR

Kiadó

HUNGAROVOX BT

HA AZ ÉLET CITROMMAL KÍNÁL…

raktáron

11,07  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRIMALDI, VIRGINIE

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

A VÖRÖS HAJÚ LÁNY

raktáron

14,20  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JACKSON, BUZZY

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A (MITŐL VAGY KITŐL?) VÁLTOZÓ KLÍMA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5