A MENGELE-LÁNY
A MENGELE-LÁNY 12,39  ÁFA-t tartalmazza
Back to products

A MEGZAVART ÉLET – NAPLÓ 1941-1943

Leírás

A holland Etty Hillesum huszonkilenc éves volt, amikor 1943-ban őt és egész családját elpusztították az auschwitzi koncentrációs táborban.Huszonhét évesen kezdte írni naplóját, feltehetően Julius Spier pszichokirológus ösztönzésére, akinek kezdetben a páciense volt, majd idővel a szeretője lett. Az eredetileg az önismeret elmélyítésének céljából megkezdett naplóban a megszálló német hadsereg által bevezetett, egyre szigorúbb zsidóellenes intézkedésekről, és Etty deportált zsidó társainak sorsával kapcsolatos, fokozódó aggodalmáról is képet kaphatunk. Az elnyomásról és a bizonytalanságról szóló feljegyzések mellett a napló ugyanakkor Etty lelki fejlődését és Istenbe vetett hitének elmélyülését is megörökíti, ahogyan gyöngéd, szívhez szóló, közvetlen hangját is, ami akkor is megmaradt, amikor már tudta: közeledik az elkerülhetetlen vég.Etty Hillesum írása Anna Frank naplójához hasonlóan megrendítő, őszinte és irodalmi értékű olvasmány, amely a szélsőséges körülmények ismertetése mellett a világ elpusztíthatatlan szépségének bizonyosságát is magában hordozza.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,36  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A FINTECH HÁBORÚI – A PÉNZ JÖVŐJE

raktáron

21,02  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DA COSTA, JAMES

Kiadó

HVG KÖNYVEK

SZIA, FÉLELEM! – A GYERMEKI ÉRZÉSEKRŐL

raktáron

14,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZELYK, IRYNA

Kiadó

MAGÁNKIADÁS

STITCH ÉS A SZAMURÁJ 2. MANGA

raktáron

7,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HIROTO, VADA

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

MARADJ VELEM – ISKOLÁK VERSENYE 2. KÖTET

raktáron

12,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LEINER LAURA

Kiadó

CARTA TEEN KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A MEGZAVART ÉLET – NAPLÓ 1941-1943” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5