Ezek a föld erei, / Bennök árad a müveltség, / Ezek által ömlenek szét / Az életnek nedvei. Petőfi Sándor Vasuton című versének 1847-es születése után száz évvel még mindig a vasút jelentette Magyarországon a gazdasági vérkeringést a posta pedig az ország idegrendszerét. A második világháború a környező országokhoz hasonlóan hatalmas pusztítást okozott a magyar közlekedésben. A német megszállást követően meginduló angolszász bombázások, a harci cselekmények és a visszavonulók rombolásai, valamint értékes állami, vállalati és magánjavakkal megrakott járművek nyugatra hurcolása miatt a fegyverek európai elhallgatásakor a magyar nagyvasúti járműpark kevesebb, mint ötöde volt üzemképes. Az összes nagyobb folyami híd felrobbantva hevert a mederben, így tájegységek és országrészek szakadtak el egymástól. Magyarország ereiben alig csordogált a vér, a gyógyuláshoz pedig igen fájdalmas és hosszadalmas kúrán kellett átesni a vasútnak és a vasutasoknak is. Ennek a gyógyulási folyamatnak a bemutatására törekszik a könyv a politikai és gazdasági háttér felvázolásával, nem elfeledkezve a vasutat működtető alkalmazottak élet- és munkakörülményeiről sem. Magyarország egyik legnagyobb és az ország minden pontján jelenlévő szervezett társadalmi rétegének megnyerése ugyanis rendkívül értékes célponttá tette a vasutasságot, így a nagypolitika sokszor közvetlenül érintette nem csak a vasút működését, de a Magyar Államvasutaknál dolgozó tízezrek mindennapjait is.
A MAGÁNYOS SZÍVEK GYILKOSA
11,13 € ÁFA-t tartalmazza
A GYŰLÖLET FOGSÁGÁBAN - GABO PSZICHOLÓGIA
13,88 € ÁFA-t tartalmazza
A MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ÚJJÁÉPÍTÉSE 1944-1949
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD.EGYETEMES TÖRT.
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
19,68 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
A DEAL WITH THE ELF KING – ALKU A TÜNDEKIRÁLLYAL – ÉLFESTETT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
18,29 € ÁFA-t tartalmazza
AZ ŰRLÉNYOLIMPIA – DR. DARK HIHETETLEN KALANDJAI 4.
Értékelés: 0 / 5
raktáron
7,48 € ÁFA-t tartalmazza
100 LÉPÉS AZ ÉRETTSÉGIHEZ – MATEMATIKA (2024-TŐL ÉRV. KÖVETELMÉNYEK) (MS-3328U)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
15,89 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ÚJJÁÉPÍTÉSE 1944-1949” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.