A MÁGUS – PÁLFALVI LAJOS FORDÍTÁSA

Leírás

Dagmara, a Berlinben élő lengyel tévés újságírónő lassan a pályája csúcsára ér, de egyszer csak visszatérnek a múlt kísértetei. Hiába illeszkedett már be annyira, hogy inkább Varsóban mozog idegenként, hirtelen megint kínozni kezdi a kamaszkorban elszenvedett identitásválsága. Gyerekkorában vesztette el apját, a Szolidaritás tanácsadójaként tevékenykedő aktív ellenzékit, aki tisztázatlan körülmények között halt meg Bulgáriában, de gyilkosai, a Stasi egykori munkatársai a mai német politikában is egyre aktívabbak. Hatalomra törnek, ugyanolyan gátlástalanul, mint régen. A tragédia megismétlődik, de ezt csak akkor érthetjük meg, ha visszatérünk a múltba, és feltárjuk a titkokat.MAGDALENA PARYS (1971) Gdańskban született, 1984-ben emigrált a családja Nyugat-Berlinbe. Németország egyesülése után lengyel filológiát és pedagógiát tanult a Humboldt Egyetemen. 2001 óta jelennek meg versei, elbeszélései, esszéi és kritikái, 2011 óta pedig regényeket publikál, melyekben belülről ábrázolja a lengyel és a német identitás problémáit. 2015-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját A Mágus című regényéért, a berlini trilógia első részéért.PÁLFALVI LAJOS (1959) lengyel és orosz irodalmat fordít, monográfiát írt a lengyel emigráns prózáról és Gombrowicz életművéről. Lengyel irodalmat tanít a PPKE Lengyel Tanszékén, a lengyel esszéiskola mellett a posztkolonializmus közép- és kelet-európai változatával foglalkozik.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,79 € ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BORIBON, A BAJNOK

raktáron

8,28 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARÉK VERONIKA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

CICAKÖLYÖK NAPLÓJA – MÁS SZEMMEL

raktáron

11,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PILKEY, DAV

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

A TÁVOLSÁG RELATÍV

raktáron

8,25 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WEST, KASIE

Kiadó

MENŐ KÖNYVEK

SZITAKÖTŐ – NEMZEDÉKÜNK REGÉNYE

raktáron

22,16 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VÁMOS MIKLÓS

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A MÁGUS – PÁLFALVI LAJOS FORDÍTÁSA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5