A LÁZADÁS HANGJAI (ÚJ BORÍTÓ)

Leírás

John Scalzi ismét visszatér a Vének háborúja-univerzumba, ahol ezúttal az emberi faj egységének fenntartása a cél.A Föld lakói már tudják, hogy a Gyarmati Szövetség szándékosan eltitkolta előlük az univerzum veszélyeit. Generációk óta védelmezik az anyabolygót különféle idegen fajokkal szemben, ám nem puszta hazafiasságból: mindennél jobban szükségük van a katonai utánpótlásra, amivel egyedül a Föld láthatja el őket. A “Perry-incidens” után azonban nincsenek többé titkok, ráadásul új fajok jelentek meg és alkottak egységet – kifejezetten a Gyarmati Szövetség ellen. Tagjaik közt szeretnék látni a Földet is, amelynek vezetői elárulva érzik magukat, és már nem tudják, hogy kiben bízhatnak. De választaniuk kell.Eközben a Gyarmati Szövetség működése is veszélybe kerül. Haderejük bevetése helyett ezúttal diplomáciai cselekkel és politikai fondorlatokkal akarják javukra fordítani ezt az ördögi játszmát, amelynek a tétje most már az egész emberiség jövője. Bevetik tehát a B csapatot Harry Wilson hadnaggyal az élen. Azt a csapatot, amelyik talán a harctéren nem a legjobb választás, de a váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekre mindig váratlan és kiszámíthatatlan megoldásokat talál. Az ő küldetéseikről szól A lázadás hangjai.John Scalzi először digitálisan, epizódok formájában publikálta a kötetben szereplő történeteket 2013. januárja és áprilisa között, majd a kirobbanó sikernek köszönhetően nem kellett sokáig várni a könyv formájú megjelenésre sem. Elképesztő epizódjaival, felejthetetlen szereplőivel és emlékezetes párbeszédeivel A lázadás hangjai a Vének háborúja-sorozat legszínesebb, legváltozatosabb darabja.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,69  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HADIFOGLYOK ÉLETE SZIBÉRIÁBAN – GULAG KÖNYVEK III.

raktáron

17,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STESSEL ERNŐ EZREDES

Kiadó

ERDÉLYI SZALON KFT.

PARNASSZUS 2024/5

raktáron

1,80  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PARNASSZUS KÖNYVEK

MINDENTUDÓ ÚTMUTATÓ – PÉNZÜGYEK

raktáron

13,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FIEDLER, HEIDI

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

A BANÁNFÜLES FIÚ

raktáron

11,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROSEN, MICHAEL

Kiadó

PAGONY KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A LÁZADÁS HANGJAI (ÚJ BORÍTÓ)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5