A KÖZIGAZGATÁS ÚJRAGONDOLÁSA – ALKALMAZKODÁS, MEGÚJULÁS, HATÉKONYSÁG

Leírás

Érdekes látni, hogy gyorsan változó világunkban az állam (ezen belül a közigazgatás) gyakorta sürgető kötelessége saját szerepének, funkcióinak, céljainak, eszközeinek újradefiniálása, újra-gondolása. Ilyenkor többnyire régről visszaköszönő kérdéseket teszünk fel, melyekre – épp ezért – sokszor a válaszok is meglepően hasonlatosak. De még ha eltérőek is, a végrehajtás visszásságai miatt léphetünk bele ugyanabba a (helyesebben ugyanannak látszó) folyóba… Ezért is végzi méltatlanul csúfosan a legtöbb reform, és ezért is érezhetjük, hogy a közigazgatás – jobbítói szándékai ellenére – sem javul. Tudnunk kell azonban, hogy végérvényes megoldás nincs, csak olyan, mely átmenetileg kezeli a – környezethez épp illeszkedő – problémát. A kezelés eredményének tartóssága viszont ismerhető tényezőktől függ. Ráadásul a közigazgatás működésének egészségéért már akkor is tenni kell, amikor annak kórtünetei nem látszódnak a felszínen. A tudomány (elmélet) és a gyakorlat (legjobb megoldások, visszacsatolások) diskurzusának fényében, a tudomány eszköztárát segítségül hívva, folyamatosan diagnózist kell felállítanunk, és az adott kórképekre teljes körű (szervezetre, feladatra, eljárásra, személyzetre kiterjedő) módszertani megoldási variánsokat kell nyújtanunk. Ez a sikeres, célorientált, hatékony (vagy egy szóval: jó) közigazgatás kulcsa. Dr. Budai Balázs Benjámin intézetvezető, egyetemi docens legújabb monográfiája napjaink közigazgatásának hatékonysági dimenzióit vizsgálja. Segít válaszokat találni a modernizációs kényszer mögötti jelenségekből fakadó legfontosabb kérdésekre. Fejezetet szentel – többek között – a köz­igazgatás gazdasági, társadalmi, szervezési, jogi, informatikai és emberi erőforrásra vonatkozó hatékonyságának. Ez az integrált, holisztikus megközelítés jó fogódzót adhat mindazoknak, akiknek a közigazgatás fejlesztése hivatása, vagy hivatása lesz.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,49  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZERETLEK – AZ ÉLET ELMÚLTÁVAL

raktáron

10,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CEDAMUS, MELIN

Kiadó

BIALK GYÖRGY

ÖN ITT ÁLL

raktáron

16,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NICHOLLS, DAVID

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

GAIA RUHÁJA – A FÖLD BIOSZFÉRÁJÁNAK RÖVID TÖRTÉNETE

raktáron

10,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSICSAY ALAJOS

Kiadó

BOOKS & GOODS

EGY ISMERETLEN ISMERŐS – SZERBIA KÖZÉPKORI TÖRTÉNETE

raktáron

12,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÁL JUDIT

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A KÖZIGAZGATÁS ÚJRAGONDOLÁSA – ALKALMAZKODÁS, MEGÚJULÁS, HATÉKONYSÁG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5