A KÖZGAZDASÁGTAN HUMANIZÁLÁSA

Leírás

Egy érdekes gondolatkísérletnek lehet itt tanúja az olvasó egy Nobel-díjas szerző tollából. Vernon L. Smith, aki 2002-ben Daniel Kahnemannal megosztva közgazdasági Nobel-díjban részesült, és kutatótársa, Bart J. Wilson e kötetükben nem kisebb kihívásra vállalkoztak, mint beilleszteni az 1776-ban megjelent A nemzetek gazdasága című Adam Smith művet korunk közgazdaságtani áramlatainak körforgásába. A közgazdaságtan történetének első rendszerezett és a nyugati világ egyik legnagyobb hatású műveként hivatkozott kötet ugyanis napjainkban éppoly fontos üzenetet hordoz az értékteremtésről, mint a korát jelentősen meghaladó Adam Smith-i gondolatok keletkezésének idején.A szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy közel 250 évvel ezelőtt, a neoklasszikus közgazdaságtani irányzatok fokozatos előtérbe kerülésével párhuzamosan, a közgazdászok szem elől tévesztették az emberi érzések, gondolkodásmódok és a legjellemzőbb motivációk teljes skáláját.Vernon L. Smith és Bart J. Wilson azt állítják, hogy az Adam Smith-i modell társadalmi szolidaritása a 21. század gazdaságát is újrahumanizálhatja. Ha a gazdasági folyamatokhoz az emberi kapcsolatokat építő érzéseket, a bajtársiasságot és a jóhiszeműséget vesszük kiindulásként, akkor a jelenkor empirikus elemzési módszerei által a közgazdaságtan újra egy emberközpontú tudománnyá alakítható.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,19  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÉMJELENTÉS

raktáron

7,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SPIRÓ GYÖRGY

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

TEALEVELEK SZÁRNYÁN

raktáron

17,01  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEE, LISA

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

HANGFALÓ ÉS A TITOKSZEDŐ

raktáron

8,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOMJÁTHY NESSIE

Kiadó

LAMPION KÖNYVEK

REGRETTING YOU – ELRONTOTT ÉLETEK ( FILMES BORÍTÓ)

raktáron

15,43  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOOVER, COLLEEN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A KÖZGAZDASÁGTAN HUMANIZÁLÁSA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5