Írni annyi, mint elvágni a vitát. Felerősíteni a hangot, ami a fejünkben szól, hátha így elhallgat végre. Hagy aludni. Zenét minékünk, csak zenét! adta ki az utasítást Verlaine, mielőtt elvonult szarni. Úgyis ment már valami a háttérben, hát engedelmesen feltekertük a volumét. A világból ki lehet űzni a dzsesszel. Fedőzene. Foteljét senki fel nem adta, a lényegre szorítkozó tőmondatokat tud-tunk csak egymásnak átüvölteni. Megannyi meg nem értett, termékenyen félreértett nagyság. (szopóágon ül béla)Juhász Márió erről a házibuliról igyekszik épp hazafelé, megcsömörlötten és félálomban termé-szetesen. (a cipőm volt a buktató) Még cseng a füle. Még a fülében cseng. Vagy inkább erre a házibulira hivatalos, csak valamiért nem tudja elhagyni a lakást, amíg újra meg nem számolja a sarkait. Késésben van, és persze elnyomta a buzgóság. De szerencsére ismeri önmagunk felébresztésének tuti technikáját: egyetlen apró részletre kell fókuszálni min-den figyelmünket. De tényleg a legapróbbra, épp az a cél, hogy kudarcot valljunk, és visszatér-jünk a valóságba, ami onnan ismerhető fel, hogy a végtelenségig osztható. A leírására vállalko-zó minden egyes szóval lefeleződik. Felébred. Nézi az üres papírt. Gyanakszik. Peer Krisztián
UTOLSÓ CSATLAKOZÁS - VIDÁM BESTIÁRIUM A MAGYAR NÉPLÉLEKRŐL
4,62 € ÁFA-t tartalmazza
KOLOZSVÁRI ROBINSON
6,67 € ÁFA-t tartalmazza
A KONYHÁBAN MEG ELMORE JAMES SZÓL
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
5,13 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A KONYHÁBAN MEG ELMORE JAMES SZÓL” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.