A KÍVÁNSÁG

Leírás

Egy felejthetetlen út, egy mindent elsöprő szerelemMaggie Dawes világhírű fotográfus, aki állandóan utazik, új témák után kutatva. 2019-ben egy lesújtó diagnózis után a karácsonyt New Yorkban kénytelen tölteni, és egyre inkább az asszisztense segítségére szorul. Ahogy az év a vége felé közeledik, Maggie egy évtizedekkel korábbi utazás és szerelem történetét meséli el a fiúnak, amely alapjaiban rendítette meg az életét.1996-ban ugyanis minden megváltozott Maggie számára, amikor tizenhat évesen az addig alig ismert nagynénjéhez küldték egy évre. Az asszony egy gyönyörű, kis szigeten élt az amerikai partok mellett, Maggie mégis csak arra tudott gondolni, mennyi mindent kell otthagynia: a barátait, a családját, az egész addigi életét… Ám mindez megváltozott, amikor megismerkedett Bryce-szal, aki az utolsó évét töltötte a szigeten, mielőtt megkezdte volna a tanulmányait a tisztképző akadémián. A fiú felejthetetlenné tette Maggie ott töltött napjait: feltárta előtte a sziget csodáit, és beavatta a fényképezés titkaiba. A hosszú hónapok során pedig mindkettőjük számára egyértelművé vált, hogy életük szerelmét találták meg a másikban. Csakhogy a sorsuk máshogy alakult, mint azt szerették volna…

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,35  ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BORI ÉS A MESEÜNNEP – BARÁTNŐM, BORI 36.

raktáron

3,43  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHNEIDER, LIANE – WENZEL-BÜRGER, EVA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

LEGVÉGÜL A SZÍV

raktáron

12,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ATWOOD, MARGARET

Kiadó

JELENKOR KIADÓ

TE MIT NEM ESZEL? – A MENTES ÉTKEZÉS LÉLEKTANA

raktáron

14,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CZECZ FRUZSINA

Kiadó

HVG KÖNYVEK

ANSWER NICELY WHEN YOU’RE ASKED! – (FELELJ SZÉPEN, HA KÉRDEZNEK!)

raktáron

12,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANIKOVSZKY ÉVA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A KÍVÁNSÁG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5