A KIRÁLYPUCCS KATONAI TÖRTÉNETE 1921

Leírás

„Az a katasztrófa, amely a magyar nemzetet Károlyi Mihály gróf és társai által előidézett forradalomban érte, felborította ezeréves alkotmányunkat is."*A király és felesége, Zita királyné repülőgépen a kisalföldi Dénesfára érkezett 1921. október 20-án. IV. Károly id. nagyrákói és nagyselmeci Rakovszky István miniszterelnök vezetésével kormányt alakított, és hűségesküre szólította fel a Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg katonáit, valamint az állami tisztviselőket. Ezt követően csapataival vonaton megindult Budapest felé.*Az úton rendkívül lassan haladtak a legitimista erők, amely lehetőséget adott Horthy és Bethlen számára, hogy megszervezzék az ellenállást. A két szembenálló főerő 1921. október 23-án Budaörs térségében csapott össze…*A rendkívül viharos 1921-es esztendő a Horthy-korszak egyik legsúlyosabb válságperiódusa volt; fontossága ellenére azonban mind a mai napig nem kap kellő figyelmet és pontos értékelést. A jelen kötet több mint hiánypótló munka, hiszen a katonai iratok, amelyek a téma forrásanyagát jelentik, javarészt megsemmisültek a második világháborúban. A felbecsülhetetlen értékű katonai napló első alkalommal olvasható a nagyközönség számára.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,23  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MÉG EGYSZER, UTOLJÁRA

raktáron

13,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SÓSKUTI ZOLTÁN

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

ANGOL SZLENG – A VALÓDI ANGOL

raktáron

12,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VERONICA SIERRA-NAUGHTON-ENGI BALÁZS

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

AUTORITMIA – HOGYAN TANULJUNK NYELVET…

raktáron

10,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HEVESI MIHÁLY

Kiadó

SZÉPNAP KÖNYVEK

NAGYJAINK EMLÉKHELYEI 2.

raktáron

13,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BODA LÁSZLÓ SZERKESZTŐ[SZERK.]

Kiadó

B.K.L. KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A KIRÁLYPUCCS KATONAI TÖRTÉNETE 1921” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5