A pszichiátria történetét sokáig furcsa kettősség jellemezte: nemcsak a gyógyítás, hanem a rend fenntartásának eszköze is volt. Az elmegyógyintézetekben laboratóriumi körülmények között mutatkozott meg társadalom és erőszak kapcsolata, ez a viszony pedig sok mindent elárul egy történelmi korszak normarendszeréről és gyakorlatáról.Történetek sora mutatja meg, hogy nem csupán a késsel hadonászó, őrültnek minősített ember viselkedhet erőszakosan, és nem is csak a rá irányuló kényszer minősülhet erőszakosnak; egyes beavatkozások éppúgy járhatnak súlyos következményekkel, ahogyan az elmaradásuk is. Az intézmény falain belül töltött idő, egyéni élethelyzettől függően, megélhető börtönbüntetésként, de nyújthat akár menedéket is a külvilág elől.Könyvünk az 1877 és 1966 közti majdnem egy évszázadra vonatkozóan vizsgálja a pszichiátria és az erőszak kapcsolatát Magyarországon a korabeli szakirodalom, a sajtónyilvánosság, valamint a lipótmezei elmegyógyintézet példáin keresztül. Az egyes esetek morális dilemmákra világítanak rá, szükségképpen eljutunk ugyanis azokhoz az alapvető kérdésekhez, hogy miként gondolkodunk a normától való eltérésről, a társadalmi felelősségről, és végső soron magáról az emberről.CSIKÓS GÁBOR PhD. történész, pszichológus. Tanulmányainak rendre visszatérő kérdése az, hogy az egyes társadalmi változások miként hatnak az egyénre, és ebben a folyamatban milyen szerepet kap a pszichológiai tudás.
A FELESÉGEM TÖRTÉNETE - STÖRR KAPITÁNY FELJEGYZÉSEI (KÖTÖTT, ÚJ 2021)
13,76 € ÁFA-t tartalmazza
A KÉT LOTTI
5,58 € ÁFA-t tartalmazza
A KÉNYSZERZUBBONYTÓL AZ ELEKTROSOKKIG
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD.EGYETEMES TÖRT.
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
13,96 € ÁFA-t tartalmazza
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A KÉNYSZERZUBBONYTÓL AZ ELEKTROSOKKIG” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.