Négy barát, és egy közös titok: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija. Az ő birtokukban van a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának kulcsa. Ez a könyvtár rejt egy titokzatos termet, a Tempuszt, a félelmetes idő-teret, ahonnan bárki a múltba utazhat. A Tempusz az idő ritmusában lüktet. Ezernyi ajtó létezik, melyek a világtörténelem egy-egy évébe nyílnak. Ezeken az ajtókon keresztül például az ókori Rómába vagy a fáraók Egyiptomába utazhatnak barátaink. Kija macska szintén a fáraók korából származik a gyerekek az első kalandos időutazásukról hozták magukkal a jelenbe. Ha a három jó barát érdeklődni kezd egy izgalmas történelmi kor iránt, vagy egy titokzatos bűnügyi történet sejlik fel a múltból, a Tempusz segítségével odautaznak. A Tempusz az időutazókat mindig visszahozza a jelenbe. Juliannak, Leonnak és Kimnek csak vissza kell térniük pontosan arra a helyre, ahol a múltba érkeztek a kaland elején. Onnan aztán visszatérhetnek saját korukba. Ha a barátok utazása a múltban napokig tart is, a jelenben egyetlen másodperc sem telik el közben s így senki sem szerez tudomást az idődetektívek titokzatos utazásairól Delphoi időszámításunk előtt 336-ban. Görögország leghíresebb szentélyében izgatott várakozás előzi meg az ifjú makedón uralkodó, Nagy Sándor látogatását. A királyi vendég érkezése előtt vészjósló esemény történik: eltűnik Irini, a jósnő. Csak nem Apollón átka sújtott le rá? Az idődetektívek rájönnek, hogy a jósdában valaki csaláshoz folyamodik OLVASSON BELE A KÖNYVBE!A sorozat kötetei:1. Összeesküvés a Holtak Városában2. Marco Polo és a Titkos Szövetség3. A vikingek varázskardja4. A Vörös Bosszúálló5. Drake kapitány, a királynő kalóza6. A jósda rejtélye7. Kleopátra és a kobra8. Oroszlánszívű Richárd9. Michelangelo és a halál színe10. Csalás Olümpiában11. A fáraó halálának titka12. A keresztes lovagok ezüstje13. Hannibál, az elefántok ura14. A szamuráj esküje15. A berni csoda16. Montezuma és az istenek haragja17. Mozart és a kottatolvajok18. Caesar és a nagy összeesküvés19. Kém a Napkirály udvarában20. Leonardo da Vinci és az árulók21. Shakespeare és a fekete álarcos22. Titkos jelek Pompejiben23. A hamis király24. Aranyláz a vadnyugaton25. Ramszesz és a merénylet a Níluson26. Kolumbusz és a lázadók27. Az athéni arany istennő28. Csapda a limesnél29. Az utolsó lovag
A LÉZERKARD 1000 VESZÉLYE
6,98 € ÁFA-t tartalmazza
A DÍJUGRATÓK - A PÓNIKLUB RIVÁLISAI 2.
8,46 € ÁFA-t tartalmazza
A JÓSDA REJTÉLYE (IDŐDETEKTÍVEK 6.) 2. KIADÁS
Leírás
Kategóriák: IFJÚSÁGI, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,44 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
13
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
A BOSZORKÁNYOK ELVESZETT KÖNYVE -ÉLFESTETT ( A MINDENSZENTEK SOROZAT 1. KÖTETE)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
21,02 € ÁFA-t tartalmazza
PONS 5 PERCES ANGOL OLVASMÁNYOK – SUMMER HOLIDAYS
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,20 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A JÓSDA REJTÉLYE (IDŐDETEKTÍVEK 6.) 2. KIADÁS” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.