A HŰSÉG ÚTJA

Leírás

"„…a szerető ember keresi szeretett Istenét, de még ennél is jobban keresi a szeretett Isten azt, aki keresi őt. […] Ez a könyv a hűség útját tárja fel, amelyen felfedezzük és elmondhatjuk, amit az Énekek éneke főszereplője mond: ťÉn a kedvesemé vagyok, s a kedvesem az enyémŤ (6,3)A hűség útja e két vágynak a találkozása.” A mindenki által Montyként ismert, hivatalos nevén Geoffrey Bernard Williams a dél-amerikai – akkor még angol gyarmat – Guyanában született 1944-ben. A kanadai jezsuita provincia tagja, jelenleg Torontóban él, a Regis College-ban lelkiségteológiát tanít. Szakterülete a kortárs kultúra megnyilvánulása a spiritualitásban, továbbá a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok és a lelkivezetés. Világszerte tart lelkiségi műhelyeket, híresek a mozifilmekre épülőSzent Ignác-i lelkigyakorlatai. Többször járt Magyarországon. Egyszer arra a kérdésre válaszolva, hogy ki a jólelkivezető, el-elgondolkodva ezt mondta: „A mélyenmegsebzett ember… Mert ő már nem tud bezárulni sem Isten, sem az emberek előtt.” Monty épp ilyen ember. Művészi hajlammal megáldott, rendkívül érzékeny jezsuita szerzetes, aki sokat szenvedett, és aki Isten, ember és az egész teremtett világ felé nyitott."

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,67  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HUNYADI JÁNOS – NAGYJAINKRÓL

raktáron

11,22  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HORVÁTH BENCE

Kiadó

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

PADDINGTON FOLYTATJA – HANGOSKÖNYV

raktáron

9,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOND, MICHAEL

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ / MOJZER KIADÓ

BÁRMI-NŐ

raktáron

7,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LOVASS ADÉL

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

HOTELHERCEGNŐ

raktáron

16,68  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PYRALIS, HANNAH

Kiadó

LUNEBOOK PUBLISHING

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A HŰSÉG ÚTJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5