A HORTHY-KORSZAK – VITATOTT KÉRDÉSEI

Leírás

A Horthy-korszak és annak névadója évtizedek óta kitüntetett témája azoknak az emlékezetpolitikai vitáknak, amelyek megosztják a magyar politikai közösséget és különösen annak értelmiségét. A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományi Osztályának a vezetése ezért döntött úgy, hogy az új kutatások fényében górcső alá veszi 20. századi történelmünknek ezt a korszakát. A kétnapos konferencián, amelyre 2020. szeptember 14-15-én került sor az MTA Székházában, hét referátum (az előadók: Karsai László, Püski Levente, Tomka Béla, Turbucz Dávid, Ujváry Gábor, Ungváry Krisztián, Zeidler Miklós) és összesen 21 korreferátum hangzott el az 1919 és 1944 közötti negyedszázad vitakérdéseiről.A konferencia szervezői a legkényesebb kérdések elől sem tértek ki, sőt éppen azok köré szervezték a hét témakört. A mai magyar történésztársadalom egészét reprezentáló előadók és hozzászólók a korszak társadalmi és politikai problémáiról éppúgy eszmét cseréltek, mint a kultúra és a művelődés helyzetéről, II. világháborús szerepünkről és a holokausztról. A kötet az előadások és korreferátumok szerkesztett szövege mellett az MTA elnökének köszöntőjét és Zsoldos Attila osztályelnök bevezetőjét, valamint a konferencia végén elhangzott összegző jellegű hozzászólásokat is tartalmazza.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,89  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TALÁLKOZUNK AUGUSZTUSBAN

raktáron

12,66  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÁRQUEZ, GABRIEL GARCIA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

ARANYOS PILLANGÓ

raktáron

10,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JAKAB MÁRTA SZERK.

Kiadó

KRITERION KIADÓ

AZ ÜNNEPEK MENTES ÉTELEI – MONA KONYHÁJA

raktáron

16,70  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KISS MONA

Kiadó

A4C MARKETING KIADÓ

KÖNYÖRTELEN – A BŰN SZÍVÉBEN I.

raktáron

13,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WINTERS, WILLOW

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A HORTHY-KORSZAK – VITATOTT KÉRDÉSEI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5