A HIVATALRA PÁLYÁZÓK KIS KÉZIKÖNYVE – HOGYAN NYERJÜK MEG A VÁLASZTÁSOKAT?

A vidéki és a falusi emberek máris barátainknak képzelik magukat, ha tudjuk a nevüket. – Azt a képességet, amely természettől fogva nem sajátod, sajátítsd el: úgy kell színlelned, hogy tetteid természetesnek tűnjenek! – (A pályázónak) arckifejezését, tekintetét és beszédét mindazok gondolkodásához és akaratához kell alakítania és alkalmaznia, akikkel találkozik. – Legyen az egész városra, minden testületre, körzetre és szomszédságra kiterjedő terved! – Érd el, hogy (vetélytársaid) tudják: felügyeled és megfigyeled őket! – Gondoskodj róla, hogy az egész pályázás pompázatos, ragyogó, csillogó és a nép számára kedves legyen, hatalmas feltűnést keltsen, … s hogy elterjedjen a vetélytársaid életmódját megbélyegző ítélet! – Tégy róla, hogy mindazoknak, akiket elkötelezettként kezedben tartasz, világosan meghatározott és kiosztott feladatuk legyen! – A pályázás során különösen ügyelned kell rá, hogy a politika terén reményt keltő és tisztes vélemény alakuljon ki rólad, de a jelöltség idején mégsem mutatkozhatsz … hatalomvágyónak! – A tömeg pedig … gondolja azt, hogy az ő javára fogsz munkálkodni!Aktuális, bevallatlanul is alkalmazott kampányfogások. Pedig több mint 2000 éve írták. Marcus Tullius Cicero, a híres szónok számára állította össze fivére, Quintus „A hivatalra pályázók kis kézikönyvét”, amikor bátyja a római köztársaság legmagasabb posztjáért indult a választáson. Az ókori szerző azt tanácsolja, hogy a közéleti tisztségek megszerzése érdekében a pályázónak semmilyen trükktől, hamis ígérettől, hazugságtól és színleléstől sem szabad visszariadnia. Hogy e gátlástalan opportunizmusra és manőverezésre tanító feljegyzést mennyiben használta fel Cicero – nem tudjuk. Tény, hogy elérte a célul kitűzött pozíciót. Korunkból is ismerős a kötetben taglalt eljárás, ez teszi aktuálissá és érvényessé a leírtakat.