A HETEDIK

Bíztam benne, éveken, évtizedeken át, hogy nem az ítélkezés indulata, hanem a tisztánlátás vágya hajt, a tisztulás igénye, hogy a sár, ami fröccsent (fröccsen) mindenhova, lekerülhessen onnan, ahol ténylegesen nincs is. Ahova onnantól kezdve nem kell kényszeresen odalátnom. Aztán Jóska kéziratait olvasva – mintha egy még szélesebben, még nyugodtabban hömpölygő beszélgetést folytatnék vele, már nem a Reáltanoda utcában, nem a Ferenciek terén, hanem valahol téren és időn kívül – szép lassan feloldódott bennem a görcs, feloldódik, hogy tudni kéne, ki milyen szerepet játszott, eredményesen játszott-e, és lehetett volna-e másképp? A múlt megváltoztathatatlan, de a hatása felülírható… Felülírható? Miképp? Sok munkával, szívügyek amatőr, kikezdhetetlen képviseletével… És saját magad megváltoztatásával. Tedd a dolgod. Az ügynök ügynök marad. Nem tudom, a szívem mit bír el, de legalább tudom, hogy mit kellene. „Az élet nem habostorta!”(Részlet Kállay Kotász Zoltánnak a kötethez írt utószavából)