Maia és húgai a nevelőapjuk halála után összegyűlnek a Genfi-tó partján álló gyermekkori otthonukban. Pa Salt, a különc milliárdos mindannyiukat kisgyermek korukban fogadta örökbe, így semmit sem tudnak a vér szerinti szüleikről. Az apjuk végrendelete azonban arra ösztönzi őket, hogy derítsék ki, honnan származnak. Egy-egy titokzatos tárgyat kapnak örökségül, meg egy földgömböt, amelyről leolvashatják a születési helyük koordinátáit. Maia megkezdi a kutatást a családja után, és hamarosan a világ másik felén, Rio de Janeiróban, egy omladozó villában találja magát, ahol egy féltve őrzött titokra bukkan.A birtokába kerülnek a dédnagyanyja, Izabela megsárgult levelei, amelyekből egy nyolcvan évvel korábbi, tragikus szerelem története bontakozik ki. Izabelát ugyanis 1927-ben a kávékereskedelemből meggazdagodott édesapja be akarja házasítani a riói arisztokráciába, a szenvedélyes lány azonban kikönyörgi, hogy az eljegyzés után, de még az esküvő előtt elutazhasson Párizsba az egyik barátnője családjával. A lányt hamar magával ragadja a Montparnasse művésznegyedének pezsgő forgataga, de arra ő sem számít, hogy egy szobrásszal való véletlen találkozás gyökeresen felforgatja majd az életét Lucinda Riley új sorozatának első kötetében egy évtizedeken és földrészeken átívelő nyomozás történetét meséli el. A letehetetlen családregény főszereplője nemcsak a származásának kérdésére találja meg a választ, hanem szembesül életének meghatározó, elhibázott döntésével, és újra felfedezi az élet szépségét.
A SZÉGYEN
10,07 € ÁFA-t tartalmazza
A FIRE IN THE FLESH - TŰZ A HÚSBAN
23,03 € ÁFA-t tartalmazza
A HÉT NŐVÉR
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
17,24 € ÁFA-t tartalmazza
10
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A HÉT NŐVÉR” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.