A HAMMELNI PATKÁNYFOGÓ

Leírás

Irodalmi szenzáció Szerb Antal ismeretlen mesejátékának első kiadása. Az 1919-ben írt, eleddig a hagyatékban kallódó kézirat a közismert patkányfogó-legendát tartalmazza, de a mű üzenete, végkicsengése merőben eltér az eredetitől. Szerb Antal mindössze tizennyolc éves volt, amikor papírra vetette a történetet, jó néhány írásával együtt azonban soha nem jelent meg, a Nyugatban is versekkel debütált 1921-ben, nem pedig prózával. A hammelni patkányfogó teljes történet, nem töredék, Szerb nyolc apró füzetben jegyezte le, és javításokat is csak alig-alig eszközölt rajta. A történet a nagydiák Szerb eszmerendszerének, ideálvilágának hibátlan lenyomata, benne a pogány és keresztény mondavilág ellentéte bontakozik ki, a mesedráma végkifejlete és tanúsága szerint a vallásosság és az idealizmus helyét a művészet hatalmába vetett hit váltja fel. A patkányfogó sem holmi gyerekrabló képében jelenik meg Szent Miklós kútjánál, hanem mint egy titokzatos, barna csuhás vándor, netán dominikánus vagy középkori tudósféle, akinek kezében van a megoldás kulcsa. És nem lenne Szerb Antal-mű, ha nem csavarodna el a meseszál a teozófia, az alkímia, a vértanúk és a rózsakeresztesek felé: vagyis minden együtt van egy letehetetlen műhöz. „Történt ugyanis, hogy hamvazószerdán, miután a templomból kijöttünk, ahol is áhítatunkat közben meg tetsző módon kifejezésre juttattuk, a város előkelő társasága este szerény hajlékomba gyülekezett egybe, hogy polgárias békében és tisztességben elfogyassza estebédjét. Vacsora után a verandán az ifjúság, apáinktól örökölt megcsorbíthatatlan jókedvéből kifolyólag, félretolatta az asztalokat, voltak itt éppen vén muzsikusok, akik még talán talpalávaló nótákat farigcsáltak, egyszóval polgárian békés és biztonságos táncra illesztették magukat. Maga a plébános úr, aki ott volt, adta meg rá az engedélyt. Önkéntesen azonban a városban tartózkodott egy dominikánus barát a szomszédos kolostorból, aki rendjének sötét szellemében nevelve megbotránkozott azon, hogy mi tiltott időben lakodalmat rendezünk. Felrohant polgárian tisztességes hajlékomba, és durva kifejezésekkel illetve minket, ünneprontónak nevezett, mondván, hogy nem tudjuk szomorkodni az ünnepek szomorúságát – és igen, igen durva kifejezésekkel fenyegetve kijelentette, hogy ezért súlyos büntetésben lesz részünk.”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,17  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BREAK ME – A BRAYSHAW-FINÁLÉ

raktáron

17,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRANDY, MEAGAN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

A SZERELEM 8 SZABÁLYA

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SHETTY, JAY

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

A TITKOK TITKOS ÉLETE – HOGYAN BEFOLYÁSOLJA A TITKOLOZÁS AZ ÉLETÜNKET

raktáron

15,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SLEPIAN, MICHAEL

Kiadó

PARK KÖNYVKIADÓ

BÉL – FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV – TEST, EGÉSZSÉG, TUDATOSSÁG

raktáron

22,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHIANG, DR. AUSTIN

Kiadó

LÉLEK ÉS TEST

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A HAMMELNI PATKÁNYFOGÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5