A HAJLÍTOTT KALAP

Leírás

A német nemzetiszocialista vezérek számára a II. világháború alatt a különböző európai országokból elrabolt műtárgyakból hoztak létre művészeti gyűjteményeŹket. Ezeket azután – a hadi eseményektől függően – más és más helyszínre szállították, jól védhető kastélyokban vagy sóbányák tárnái mélyén őrizték. A kinŹcsek felkutatása a háború utolsó szakaszának különlegesen izgalmas fejezete volt, amelynek hősei az amerikai hadsereg erre szakosodott szervezetei és tisztjei voltak. Az egyik első „kaland” a berlini Birodalmi Bankból a merkersi bányába szállított óriŹási mennyiségű aranyrúd, többtonnányi ezüst, valuta, papírpénz és értékes műtárgy felfedezése volt, amelyeket 1945. április 12-én Eisenhower, Bradly és Patton ameri-kai tábornokok jelenlétében foglaltak le. Az aranyrudak nagy részét visszaadták az egykor megszállt országoknak, így lefoglalásukat jogosnak tarthatjuk, a hatalmas „leletben” azonban voltak olyan értékes darabok is, amelyek soha nem kerültek vissza eredeti tulajdonosaikhoz. Néhány műtárgy, rögtön a háború végét követően, illegális utakon az Amerikai Egyesült Államokba került, ahol a felvevőpiac óriási volt. A múŹzeumok és műkereskedők nem kérdezték, hogy a legtöbbször svájci műkereskedők közvetítésével kalapács alá került műtárgyak korábban kinek a tulajdonát képezték. Az azonban egyértelmű, hogy az elrabolt műkincsek rejtekhelyeinek megtalálásában, megmentésében és visszaszolgáltatásában az Egyesült Államok példamutató szerepet vállalt.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,72  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉRD EL A CSILLAGOKAT!

raktáron

11,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AZ IRODALMI RÁDIÓ ALKOTÓKÖZÖSSÉGE-ZSOLDO

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

A CSAKRÁK BÖLCSESSÉGE – JÓSKÁRTYA (KÖNYV+KÁRTYA)

raktáron

18,29  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

BIOENERGETIC KIADÓ KFT.

NE BÍZZ SENKIBEN! – ÉLFESTETT

raktáron

18,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARISS, P.C

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

GASTON ÉRZELMEI – HARAGSZOM MAGAMRA

raktáron

6,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHIEN, AURÉLIE – CHINE, CHOW

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A HAJLÍTOTT KALAP” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5