A GYÖNYÖRŰ ÚJJÁSZÜLETÉS – ISTENVILÁGGÁ VÁLÁS

Leírás

Ez a kiemelkedő, párját ritkító könyv olyan, mint egy délceg Gyümölcsfáról a porba hullott, megsárgult-meg-barnult termés, mondjuk egy óriási batul alma, amelyet váratlanul felvesz valaki, majd lemossa a közeliforrásnál, s aztán tenyereiben dédelgeti, amitől a gyümölcs szinte feltámad és a fa környékén élő családokünnepi asztalára kerül. Mindenki egy-egy kis kockát fogyaszthat el belőle.Ám ennyi is elég, hogy a népes közösség boldogságéneket daloljon az örömtől remegő Gyümölcsfának!A Földbolygó évezredek óta porba hullott gyümölcs, amely már szinte véglegesen megbarnult. Azt talán mégnem mondhatjuk, hogy vészesen romlik. Amikor váratlanul érkezik valaki, az nem lehet más, mint áldottJóistenünk küldötte, akinek éppen az a feladata, hogy szeretettel teli tenyereibe vegye a romlásnak indultgyümölcsvilágot.Ezt a valakit hívhatjuk a huszonhat- és tizenháromezer évenként megérkező Aranykornak.Ennek az Aranykornak is vannak képviselői, akik ismerik a Gyümölcsfa rendeltetését, s szintén beavatottakabban, hogy a megbarnult bolygó batul almaként megmenthető. Ehhez ismét csak két szerető tenyér szüksé-ges. Varga Csaba új könyve sem egyéb, mint az, hogy szellemi tenyereivel először is segít a gyümölcsöt megy-gyógyítani, hiszen az édenkert termései nélküli világban a környező családok sokasága veszítheti el lelkét, hanem ehetnek az almából. Az emberiség jobbjai viszont már dédelgetik magukban a Gyümölcsfát és terméseit.„A gyönyörű újjászületés” új szellemű könyv és jelképesen a gyümölcs meglepő újjáéledéséről számol be.Ilyen tudatos vagy ehhez hasonló szellemi mű aligha született még, vagy könyvtársai még nincsenek kezünk-ben, mert ez az új szellemi teremtés olyan, mintha az egész mindenséget megfürdetné a forrás isteni vizében.Ez nemcsak mosdatás, hanem óvó újrateremtés. Nincs most semmire sem jobban szükség, mint a szerelmes, szerető lelkekfeltámadására és a bolygón végre lélekhaza alapítására.A tudatos könyvteremtésnek szintén titkos célja, hogy először a Mi hazánkban segítsen új embert, új világottervezni és alkotni, mert eljött az az univerzális pillanat, amikor a földi ember ismét megtanulja a Szerelmetés a Szeretetet, ráadásul minden nehézség nélkül úgy teszi ezt, mintha csak almakockákat kellene lenyelni azégi tanításokból.A gyönyörű újjászületés azért is áldás, mert a könyv elolvasása közben vagy után az olvasó lelke is újjászülethet.Mi is boldogan énekelünk a jövő asztalánál? Hiszem, hogy igen!

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,01  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PÁRBESZÉD AZ ÚRRAL

raktáron

7,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

E. BÁRTFAI LÁSZLÓ

Kiadó

TINTA KÖNYVKIADÓ

EGY DADOGÁS TÖRTÉNETE – ALAPDARAB

raktáron

16,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VIDA GÁBOR

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

EGY KOCKA NAPLÓJA – WIMPY STEVE- ZAVARBA EJTŐ ÉS BOSZORKÁNYOS (7.RÉSZ)

raktáron

10,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MINECRAFT FAMILY

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

AZ ÉRTELMEZÉS ÚTVESZTŐI

raktáron

11,15  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BODOR ÁDÁM

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A GYÖNYÖRŰ ÚJJÁSZÜLETÉS – ISTENVILÁGGÁ VÁLÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5