A GYÓGYÍTÓ KÓD 16.KIADÁS

Leírás

Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását. Dr. Loyd felfedezéseit vizsgálatok, illetve az a több ezer ember is igazolták – a világ minden tájáról -, akik használták a Gyógyító Kód rendszerét, gyakorlatilag bármilyen fajta testi, lelki vagy az emberi kapcsolataikat érintő problémára, csakúgy, mint a karrierjükben vágyott áttörés megvalósítására. Dr. Alex Loyd vizsgálatai során arra is fény derült, hogy létezik egy „Univerzális Gyógyító Kód”, melynek segítségével a legtöbb ember legtöbb problémája gyógyítható. Ebből a könyvből elsajátítható ez a Gyógyító Kód, melynek elvégzése mindössze napi néhány percet vesz igénybe.„Dr. Alex Loyd gyógyítótechnikája a világon mára meghatározóvá vált – forradalmasítani fogja az egészséget. A legegyszerűbb módját kínálja annak, hogy hamar meggyógyuljunk, és egészségesek is maradjunk.” – Mark Victor Hansen, az „Erőleves a léleknek” könyvek társszerzője „A Gyógyító Kód a legegyszerűbb és leghatékonyabb „csináld magad” gyógyító módszer, mellyel valaha találkoztam! Mindig következetesen és előre megjósolhatóan működik, és gyorsan hoz eredményt, a különböző problémák nagyon nagy részében. Másképpen fogalmazva: EZ AZ IGAZI ELJÁRÁS!” – Dr. Christopher Hegarty

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,69  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

REJTETT KÉPEK 3. – ANYA MINDENRE GONDOL ÉS SOK MÁS FEJTÖRŐ

raktáron

4,25  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

RAABE TANÁCSADÓ ÉS KIADÓ KFT

A HŰSÉG ÚTJA

raktáron

13,94  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SJ WILLIAMS, MONTY

Kiadó

JEZSUITA KIADÓ

EGY ZIZI NAPLÓJA 7. – TÉVÉSZTÁR –

raktáron

11,10  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RUSSELL, RACHEL RENÉE

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

80 NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL – NEGYEDIK, JAVÍTOTT KIADÁS – KÖTÖTT

raktáron

11,37  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VERNE, JULES

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A GYÓGYÍTÓ KÓD 16.KIADÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5