Lehet egyáltalán válaszokat kapni alapvető kérdésekre, vagy a hallgatás a megfelelő válasz, mert a lényeg kimondhatatlan? A tábornok irányította diktatórikus beszélgetés (vagy inkább magánbeszéd) kizárólag a saját logikája szerint igaznak tartott gondolatokat fogadja el, Konrád részéről is azt tolerálja, amit hallani szeretne amint a monológ dialóggá válna, Henrik barátjába fojtja a szót. Önfeltáró, a mélyben őrzött érzelmek, gondolatok kimondásán alapuló, öngyógyító monológ ez, mely ugyanakkor életképtelen a másik jelenléte nélkül, mivel két, egymást mélyen értő ember között zajlik.Mészáros TiborTúlélni valakit, akit olyan nagyon szerettünk, hogy ölni is tudtunk volna érette, túlélni valakit, akihez olyan közünk volt, hogy majdnem belehaltunk, ez egyike az élet titokzatos és minősíthetetlen bűntényeinek.Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?Utószót írta: Mészáros TiborMárai Sándor (Kassa, 1900 San Diego, 1989): író, költő, újságíró.
VISSZA A TERMÉSZETHEZ
17,48 € ÁFA-t tartalmazza
A KÉPZELET SZÁRNYÁN
10,83 € ÁFA-t tartalmazza
A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM – PRÓZA
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
13,89 € ÁFA-t tartalmazza
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
JÓNI-MASSZÁZS – LETÖLTHETŐ MASSZÁZS VIDEÓVAL (ÁTDOLGOZOTT KIADÁS)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,13 € ÁFA-t tartalmazza
BING – BING EGY NAPJA – MATRICÁS FOGLALKOZTATÓKÖNYV
Értékelés: 0 / 5
raktáron
5,55 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.